A 23 éves bánki férfi erőszakkal próbálta maradásra bírni a barátnőjét, aki éppen szakítani akart vele.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/nok-elleni-eroszak-altalanos-illusztracio-pixabay.inbox800x450.jpg)
A vádirat szerint a fiatal férfi 2023. február 20-án összeveszett a 20 éves barátnőjével egy, a bánki üdülőtelepen lévő házban, mert a lány szerette volna lezárni a kapcsolatukat - derül ki a Nógrád Vármegyei Főügyészség közleményéből. A vita során a férfi agressziója odáig fajult, hogy arcon ütötte a lányt, mire az elindult a település központjába, hogy szüleitől segítséget kérjen telefonon. Csakhogy a férfi ezt nem hagyta és a pillangókését 15 méter távolságból felé dobta. Noha a kés nem találta el a lányt, ijedtében felsikított - közölte a Liner.
Ezután ismét veszekedni kezdtek, a férfi pedig magához vette a kést és azzal fenyegetőzött, hogy önmagában és a lányban is kárt tesz, ha nem békül ki vele. A lány szerencséjére ekkor egy arra járó nő sietett a segítségére, akit a férfi előbb ugyancsak megfenyegetett a késsel, de végül távozott a helyszínről.
Mivel a férfi a cselekményt az élet kioltására alkalmas eszközt magánál tartva követte el, az ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, és – mivel a cselekmény után kannabiszt szívott – kábítószerbirtoklás vétségével vádolta meg a támadót. Mivel azonban a sértett és a segítségére siető nő sem kérte a kizárólag magánindítványra büntethető könnyű testi sértés, valamint a zaklatás miatt a férfi megbüntetését, ezért ezek miatt a férfinek nem kell felelnie a Balassagyarmati Járásbíróság előtt. A férfit felfüggesztett szabadságvesztésre ítélhetik.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.