Egyre több pénzbe kerül a számlavezetés, az ügyfelek többsége tavasztól, egyrészük pedig már januártól nagyobb levonásokkal szembesülhet.
Az RTL a Bankmonitor információi alapján írról ír, hogy az alapszámlákért akár havi három ezer forintot is elkérnek a bankok. Bár az ügyfelek többsége kedvezőbb csomagot találna, ha körültekintően választani, azonban van, aki számára ez nem elérhető, mert nem felel meg a feltételeknek, például nincs havi jövedelme. A lap szerint a legszegényebbek járnak a legrosszabbul.
Aki kéri, annak akár úgy is számlát nyitnak a bankok, hogy nincs rendszeres jövedelme. 2016-tól például részfoglalkoztatottaknak és munkanélkülieknek is jár az Unióban egy úgynevezett alapszámla. Ennek díját a minimálbérrel arányosan emelhetik.
A kártyás fizetés továbbra is ingyenes marad, és a havi két készpénzfelvétel is díjtalan 150 ezer forintig, ám a számlavezetésért már szép árat fizethetünk. A Bankmonitor szerint ma egy bankszámla havi díja 0 és 3500 forint között mozog.
Az információk szerint a bankok kétharmada készül emelésre, a következő hetekben 15-20 százalékkal drágulhat a bankolás.
Hivatkozás másolásaAmi még inkább lesújto a magyaroknak, hogy a szerződés szerint az infláció mértékével növelhetik a tarifáikat. A különadók miatt nagyobb mértékben fognak élni az inflációs emelés lehetőségével, ami ugyancsak jogszabályban rögzített.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/atm-1.inbox800x800.jpg)
Mint írták, az ügyfelek többsége akár évi több tízezer forintot is spórolhatnak, ha kedvezőbb számlacsomagra váltana. A Bankmonitor számításai szerint a magyar banki ügyfelek 75 százaléka érhetne el alacsonyabb költségű bankszámlát, csak sokan nem hajlandók arra időt szánni, hogy ezt megvizsgálják, és lépjenek is.
A jegybank legutolsó adatai szerint a magyar ügyfelek 65 százaléka már 2020-ban havi ezer forintnál többet fizetett a bankolásért, pedig alig használta a számláját.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.