Már csak napok kérdése, és hatalmas ünnepség keretében megnyitják a balatoni idegenforgalmi és hajózási szezont.
Május 13-án rendezik a hagyományos Vitorlabontó Ünnepség és Évadnyitó Vitorlásversenyt, ami egyet jelent a szezon megnyitásával - írja a csodalatosbalaton.hu. A Vitorlabontó Ünnepség régi hagyományokra tekint vissza. Az első 1935-re datálódik, azóta három háborús esztendőt leszámítva minden tavasszal megtartják a látványos eseményt.
Míg a füredi vitorlabontó kezdetben csak a hajósoknak jelentette az idény kezdetét, mára a nyári turistaszezon megnyitója is egyben.
A Balaton a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelye, azonban az infláció itt is megmutatkozik ebben a szezonban: pár évvel ezelőtt a legtöbb helyen 450-500 forintot kellett fizetnünk egy sima lángosért, míg a sajtos-tejfölösért kicsit többet, 500-600 forintot. Ehhez képest most tényleg brutálisan elszálltak az árak, idén már 20-30 százalékos áremelkedés a jellemző.
Úgy tűnik, a tó vízszintje miatt viszont nem kell aggódni: a Balatonban egyre több a víz, a vízszint már átlépte a lélektani határt.
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium A figyelmeztetés akár önt is érintheti.
- Sokkoló tragédia, halálra gázolt egy fiatalt a HÉV Budakalásznál A fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen elhunyt.
- Különleges vendégek látogatták meg Orbán Viktort a Karmelitában A miniszterelnök fontos vezetőket, politikusokat fogadott a munkahelyén.
- Borkai Zsolt visszatért és óriásit rúgott a Fideszbe A jachtos szexbotrányáról elhíresült egykori győri polgármester a Győri Atlétika Club elnöke lett, de úgy érzi, még mindig szálka volt pártja szemében.