Az Árpád hídon történt tragédia után most megszólalt a miniszter, aki szerint módosításokra van szükség.
Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, néhány napja borzalmas tragédia történt Budapesten: három autó éppen egymással versenyzett, amikor egyikük halálra gázolt egy biciklist az Árpád hídon. A gázoló egy 690 lóerős Mercedest vezetett, azóta már letartóztatásban van.
![A sportautó roncsai](https://storage.googleapis.com/naphire/halalos-baleset-arpad-hid.inbox800x800.jpg)
Most Lázár János is megszólalt az ügyben, az építési és közlekedési miniszter gyilkosságnak tartja a történteket, és mint mondta, arról lehet vitatkozni, hogy a hatályos jogszabályok túl enyhék-e, de a történteket ez már nem befolyásolja - írja a Világgazdaság.
Lázár János ezután bejelentette, hogy a konkrét esettől függetlenül az Építési és Közlekedési Minisztérium megkezdte a KRESZ felülvizsgálatát a Belügyminisztériummal közösen.
A tárcavezető azt is közölte, hogy a hivatalos statisztikák szerint a hazai közúti balesetek csupán 30 százalékban vezethetők vissza sebességtúllépésre, az esetek több mint kétharmada a járművezetők rossz döntésének következménye. Ezért kilátásba helyezte, hogy a B kategóriás jogosítvány megszerzésének feltételrendszerét érdemben át kell gondolni, és személyesen is azt tervezi, hogy át fogja alakítani a személyautóra vonatkozó jogosítvány kategóriáját.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.