Hirdetés

Vidékre költözött, fával fűt a londoni olimpia magyar aranyérmese

 portré

Risztov Évát az ATV szilveszteri műsorába hívták meg, és bár sziporkázó humorán ezúttal is könnyezve nevetett a publikum, egy komoly bejelentést is elejtett, ha már Bochkor Gábornál járt.

Fergeteges névsorral tér vissza az ATV képernyőjére a #Bochkor szilveszteri kiadása, a műsorvezető így Jakupcsek Gabival, Kabát Péterrel, Csonka Andrással és Risztov Évával búcsúztatja majd a 2022-es esztendőt. Szerencsésnek mondhatják magukat, akik ott lehettek a műsor felvételén, ugyanakkor mindnyájan megdöbbentek, amikor az olimpiai bajnok úszó elárulta, ő már vidéken él.

“Kiköltöztem vidékre” - kezdte a vallomását Risztov Éva és egy pillanatt alatt el is csendesedett mindenki a meglepetéstől. “Én nagyjából majdnem ilyen önellátóvá válok. Egy olyan házam van, amin most lesz napelem, és gyakorlatilag semmilyen áramot nem használok. Fával fűtök” - tette hozzá, majd Bochkor kérdésére hozzátette: ma már tudja, mennyibe kerül a fa, mert vett is, rendszeresen aprítja, sőt, a kertben is vágott már ki.  

A Naphire.hu megkeresésére Évi azt is elárulta: most tanulja ezt a számára új életet. “Gáz nincs, villannyal lehetne fűteni, de a fával fűtés varázsa nagyon él bennem. Valami csodálatos érzés. Füvet nyírok, fát hasogatok, nyáron veteményeztem, zöldségeket termesztettem, leszedtem a gyümölcsfák termését, van cseresznyém, szilvám és folyamatosan tanulom az új életem” - mondta.

A kiváló sportolónk azonban a télen sem unatkozik majd, kis tárolókban majd palántákat nevel az otthonában, és már folyamatosan készül rá, hogy tavasszal metszenie is kell majd többek közt. “A világtól elvonulni nagyon jó” - összegzi Évi, akinek egy hű társa is van már mindehhez: a kutyája, Marcipán.  

A #Bochkor december 31-én 20:25-től, a Géniusz szilveszteri kiadása után kerül adásba az ATV-n.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés