Hirdetés

Atomcsapással fenyegeti Washingtont a diktátor

Morvay Péter portré Morvay Péter

Kim Dzsong Un is beleszólt az ukrán-orosz háborúba

Hivatkozás másolása

Az észak-koreai diktátor figyelmeztetett, hogy kész bevetni nukleáris fegyvereit egy esetleges katonai konfliktusban az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával.

Kim Dzsong Un az 1950-53-as koreai háború befejezésének 69. évfordulóján háborús veteránokhoz beszélt, hogy erősítse a belső egységet.

Megfigyelők szerint Észak-Korea fokozni kívánja az Egyesült Államok és Dél-Korea elleni fenyegetéseit, mivel a szövetségesek a nyári hadgyakorlatok kiterjesztésére készülnek, amelyeket a kommunista állam inváziós próbának tekint. Kim Dzsong Un beszédében figyelmeztetett:

 "Fegyveres erőink teljesen felkészültek arra, hogy bármilyen válságra reagáljanak."

„Országunk nukleáris elrettentő ereje készen áll arra, hogy feladatának megfelelően kötelességtudóan, pontosan és gyorsan mozgósítsa abszolút erejét”. A vezető azzal vádolta az Egyesült Államokat, „démonizálja” Észak-Koreát, hogy igazolja ellenséges politikáját. 

Szerinte az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok az Egyesült Államok „kettős mércéjét” és „gengszterszerű” hozzáállását mutatják, mivel Észak-Korea rakétakísérleteit provokációnak vagy fenyegetésnek bélyegzi.

Kim „konfrontációmániásnak” nevezte Jun Szogjol dél-koreai elnököt, aki szerinte messzebbre ment, mint a korábbi dél-koreai vezetők.

„Katonai akcióról beszélni a mi nemzetünk ellen, abszurd és nagyon veszélyes öngyilkos akció.

Idén Kim egyre gyakrabban fenyegeti riválisait a fejlődő nukleáris programjával, ami egyes külföldi szakértők szerint kísérlet arra, hogy külső engedményeket szerezzen és nagyobb belső egységet érjen el. Az észak-koreai hadsereg olyan nukleáris rakétákat is tesztelt, amelyekkel az amerikai szárazföldet és Dél-Koreát is lőtávolságon belül lehet elérni.

Az észak-koreai vezető a közvélemény nagyobb támogatására törekszik, mivel országa gazdaságát a világjárvány okozta határlezárások, az Egyesült Államok által bevezetett szankciók és saját rossz gazdálkodása is megviselte.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés