Hirdetés

Szörnyű állapot uralkodik Észak-Koreában, az utcán ájulnak el az éhező gyerekek

Garai Kitti portré Garai Kitti

Az utcán esnek össze az éhező gyerek az észak-koreai Raszon tartományi jogú városában is. A friss információk szerint a helyi állami tisztviselők egyre dühösebbek a kialakult helyzet miatt, attól tartanak, hogy ilyen körülmények között lehetetlen megoldani az élelmiszerhiány problémáját. A helyzetet súlyosbítja, hogy a gyerekek mellett az idősebb korosztályba tartozók közül is egyre többen éheznek.

Miután kiszivárgott, hogy a gyerekek elájulnak, az Észak-Hamgjong tartományhoz tartozó Raszon város pártbizottsági növelte a fejadagot, így most már naponta két darab kenyeret kapnak a három és hat év közötti gyerekek.

A helyi pártbizottság más fontos döntést is hozott: konkrét utasítást adott a város élelmiszer-feldolgozó üzemeinek, köztük a Sonbong kenyérgyárnak is, hogy mit és mennyit kell termelnia. A népi bizottságok pedig magukra vállalták, hogy gondoskodnak az olyan alapvető élelmiszerek beszerzéséről, mint a búzaliszt, a kukorica, a cukor és az olaj. 

Továbbá a pártvezetők azt is eldöntötték, hogy nem várnak tovább, önellátóvá válnak, abban bízva, hogy a helyi földtulajdonosok megosztják terményeiket a lakosokkal. Ha a gazdasági helyzet javul, akkor az általános iskolások is nagyobb fejadagot kaphatnak majd. 

Emellett pedig felszólították a helyi tisztviselőket, hogy álljanak elő olyan javaslatokkal, melyek javítják az életminőséget. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, szigorú büntetésre számíthatnak - adta hírül az Origo.

Mint ismert, Észak-Korea a koronavírus-járvány miatt határzárat vezetett be, ami már több, mint két éve tart. Az élénk kereskedelem így nem tud működni, ezért jelentősen romlottak a gazdasági körülmények is, az élelmiszerhiány pedig egyre csak növekszik.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés