A kiérkező mentősök azonnal kórházba szállították az artisnanőt, de már nem lehetett megmenteni az életét.
Borzalmas videó terjeng az interneten egy artistanőről, aki egy szerencsétlen baleset következtében életét vesztette. A Szun nevű nő egy rutingyakorlatot végzet el a párjával, aki egyben a férje is, amikor véletlenül kicsúszott a férfi kezéből.
Szun jelentős magasságból zuhant a kemény színpadra, ráadásul sem biztosítókötél, sem pedig háló nem volt, ami megmenthette volna. A helyszínre azonnal riasztották a mentőket, akik kórházba szállították az artistanőt, azonban az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
A tragédia Szucsou városában történt, a hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben. Kiderült, hogy Szun és a férje többször biztosítókötelek nélkül léptek fel azért, hogy még látványosabb legyen az előadás. A Blikk az eset kapcsán megjegyezte, hogy nem ritka Kínában az előadóművészek közötti verseny, ezért sokszor kozkázatosabb mutatványokat is bevállalnak.
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes: a Balatontól is látni lehetett a gyilkos szupercellát Az ország közelebbi és egészen távoli ponjtairól is gyönyörködni lehetett abban, ahogy a felhőn belüli villámok megvilágítják a szerkezetét.
- Orbán Viktor betért az Üvegtigrisbe, és kolbászt meózott - videó Nem egyedül látogatott el a kultikus büféhez.
- Itt a TikTok újabb nagy dobása, pénzt is lehet vele keresni - az EU viszont őrjöng, azonnali válaszokat követel A TikTok 24 órát kapott arra, hogy válaszoljon az Európai Bizottságnak az alkalmazás azon verziójával kapcsolatban, amely fizet a felhasználóknak a videók megtekintéséért.
- Riadót fújtak: ha ilyen PIN-kódot használ, azonnal változtassa meg Nagy veszélynek lehet kitéve, ha könnyű és gyakori PIN-kódot választ magának.