A Viszkis rablóként elhíresült férfinek nagy a felelőssége kétgyermekes családfenntartóként.
Ambrus Attila 2019-ben lett édesapa, majd kislányának két évvel később öccse született. Anna és Magor egyre nagyobbak, ám édesapjuk nem tétlenkedik, van amikor 12 órákat kell dolgoznia, hogy el tudja tartani a családját és mindent megadhasson nekik. Jelenleg keramikusként keresi kenyerét Attila.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/ambrus-attila-viszkis.inbox800x450.jpg)
Felségéért és gyermekeiért bármit megtenne, ezért kenyérkeresőként nagy kötelességtudat van benne - írja a Bors. A lapnak úgy fogalmazott, hogy gyakran fél napokat dolgozik, emellett gyakran részt vesz csapatépítőkön és más programokon is.
Kora reggel kelek, és nem ritka, hogy csak este lépek be a házba. Próbálok sportolni, már amennyire időm engedi. A futás és a tenisz szokott segíteni, de ezekre nagyon ritkán kerül sor
- mondta Ambrus, aki elárulta azt is, hogy szinte minden hétvégén dolgozik, workshopokat tart és vásárokba jár, emellett sokszor egyedi megrendeléseket kell készítenie, egy egyáltalán nem szokott unatkozni, bár gyakran úgy elfárad a nap végére, hogy már ereje sem marad.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.