A néhai politikus munkatársai közölték, hogy még mindig nehézségekbe ütköznek a búcsúztatás megszervezése közben.
Ahogy arról korábban a Naphire.hu is beszámolt, Alekszej Navalnij a hónap elején hirtelen halt meg egy sarkvidéki börtönben. A halála után a családnak több mint egy hétig kellett könyörögnie, hogy láthassák és kiadják nekik a férfi holttestét, hogy tisztességesen elbúcsúzhassanak tőle. A holttestet Navalnij édesanyja, Ljudmila Navalnaja nyolc nappal a férfi halála után láthatta csak.
Évekig ő volt Vlagyimir Putyin legtekintélyesebb bírálója. Navalnij özvegye, Julija Navalnaja, valamint a világ számos vezetője az orosz elnököt tette felelőssé haláláért.
Végül kiadták a politikus holttestét az édesanyjának, így elkezdődhetett a temetés megszervezése.
A néhai ellenzéki politikus szóvivője, Kira Yarmysh kiemelte, nem tudtak halottaskocsit találni, ami a holttestet a templomban szállíthatná - írja az ATV.
Navalnij csapata szerdán jelentette be, hogy a gyászszertartást moszkvai idő szerint délután 2 órakor tartják, a temetésre pedig ezt követően, délután 4 órakor kerül sor a Boriszovszkoje temetőben.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/alekszej-navalnij-koporso-temetes-mti.inbox800x450.jpg)
Péntek délelőtt már rengetegen gyűltek össze a temetésre.
A BBC Newshournak nyilatkozva Leonyid Volkov, Navalnij volt kabinetfőnöke azt mondta, aggódik amiatt, hogy mi történhet a moszkvai szertartáson.
„Attól tartok, hogy meglepetések várhatók... őszintén szólva, ahogy most beszélek, nem tudom, hogy valóban megengedik-e majd az embereknek, hogy elbúcsúzzanak Alekszejtől”
- jelentette ki. Mint ismert, az orosz hatóságok az elmúlt években a korábbinál is keményebben léptek fel minden olyan akció ellen, amely a kormány bírálataként lehet értelmezni. A Navalnij halálára való megemlékezésre tett kísérleteket is keményen visszaverték, az ideiglenes emlékműveket eltakarították, és négyszáznál is több embert tartóztattak le.
A közösségi médiában csütörtök délután terjedő fotókon erős rendőri jelenlét és kordonok voltak láthatóak mind a templomnál, ahol a megemlékezést tartják, mind a temetőnél, ahol Navalnijt eltemetik.
Egyes beszámolók szerint a temetőt körülvevő utcai lámpákra térfigyelő kamerákat szereltek a hatóságok.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.