Hirdetés

Ez aztán a fordulat: Alekosz ül be Balázsék közé Vadon Jani helyett?

Nap Híre portré Nap Híre

Alekosz meghódítaná az étert.

Mint azt a naphire.hu is megírta, Vadon Jani a hétfő reggeli műsorban jelentette be, hogy felmondott, és befejezi a rádiózást. A népszerű műsorvezető később azt mondta, hogy erre a döntésre nem kényszerítette senki, csupán még intenzívebben szeretne foglalkozni azokkal a dolgokkal, amelyekre a rádiózás mellett most is időt fordít. Konkrétumokat nem árult el, de annyi kiderült, hogy az egyik mellékprojektjét például missziójának tekinti. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy két-három ember kivételével a legnehezebb pillanataiban sem kapott támogatást érzelmileg senkitől a szakmából. "Rohadtul cserben hagytak" - fogalmazott.

Arról is beszámoltunk, hogy a Balázsék c. műsor nem szűnik meg, a műsor megújulva folytatódik tovább, azt azonban nem árulták el, hogy ki kerülhet Vadon Jani helyére. Mindenesetre a sztárvilágból már is jelentkezett valaki, aki szívesen beülne Jani helyére. 

Szomorúan hallom!! hogy a Jani kiszáll a csapatból. Jánost én kimondottan kedveltem, és úgyvélem, a szimpátia kölcsönös. Beszélgetéseinkkor mindig váratlanul emelte ki legfőbb tulajdonságaimat legyen az a Sakk, vagy éppen a testépítés. Vadon Jani a rádiózás Zámbó Jimmyje. Ő a KIRÁLY. Ki most visszavonul. Az idő tehát elérkezett. Most lépni kell.. amíg fel nem bukkan egy Sramek-féle, és el nem bitorolja azt a mérhetetlen!! szellemi örökséget, amit a kicsi nekünk hátrahagyott

- kezdte Alekosz, aki még azt is felajánlotta, hogy szívesen átveszi Vadon megüresedő helyét. 

A kialakult egyben soha vissza nemtérő helyzetben megragadom az alkalmat, és felajánlom! Hajlandó vagyok nagy tisztelettel beülni János helyére, és konzekvenciámmal kiegészíteni a megbontott hármast. A változás, lehetőség a fejlődésre. A tévében már megvolt. Az interneten, megvolt. Az újságokban megvolt. Most jöjjön a Rádió! Alekosz az éterben is, garantáltan a legjobb választás

- fogalmazott a botrányhős celeb, akinek leginkább a bunkóságaitól hangos a sajtó manapság. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért! 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés