Szörnyű pillanatoknak lehettek szemtanúi azok a vásárlók, akik hétfő este a Frankfurt közelében lévő Aldiban tartózkodtak. A forgalmas üzletbe este hét óra körül lépett be egy férfi, majd odasétált a kasszához, szó nélkül agyonlőtte az ott dolgozó nőt, majd magával is végzett.
A Ripost azt írja, a pénztároson és az ámokfutón kívül senkinek nem esett bántódása, azonban több vásárló is sokkos állapotba került a látottaktól. Sajtóinformációk szerint a rendőrség azt gyanítja, hogy egy 48 éves férfi volt az elkövető, aki korábban szerelmi kapcsolatban állt a kivégzett 38 éves nővel. A hatóságok azonban bővebb tájékoztatást nem adtak a nyomozásra hivatkozva.
A német rendőrség még azt sem közölte, hogy milyen származású volt a gyilkos és az áldozat.
Nemrégiben egy zsúfolt bevásárlóközpontban nyitott tüzet egy férfi Floridában. Az ámokfutásban egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült. A rendőrfőnök úgy nyilatkozott, hogy a feltételezések szerint a halálos áldozat, egy 40 éves férfi volt a célpontja az erőszakos cselekménynek, az elkövetőt még másnap is keresték, mivel a tömegbe vegyülve elmenekült a helyszínről.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Sokkoló tragédia Somogyban: megölte a kisfiát, majd magával is végezni próbált egy férfi A férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol rendőrségi őrizet alatt tartják jelenleg is.
- Sokk Mohácson: rátámadt, majd kirabolta a társát egy fiatal fiú A rendőrök őrizetbe vették azt a fiatalt, aki kitépte a táskát egy másik fiú kezéből Mohácson.
- (18+) Brutális gyilkosság Szentesen: halálra verte az ismerősét egy férfi Hét év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta első fokon hétfőn a Szegedi Törvényszék azt a szentesi férfit, aki 2022 nyarán úgy összeverte ismerősét, hogy az meghalt.
- Figyelem: durva átverés terjed a BKK nevében, rengetegen nagyon pórul járhatnak Ismét csalók élnek vissza a BKK nevével, aki nem figyel, nagyon rosszul járhat.