A Párbeszéd azt javasolja, hogy adóztassák meg a magánrepülők és magánhelikopterek használatát - közölte egy pénteki, online sajtótájékoztatóján a párt két társelnöke.
Szabó Rebeka azt mondta, hogy utasonként és repülésenként minimum ötvenezer forint adót javasolnak. Kiemelte, hogy az indítvánnyal megpróbálják visszaszorítani ezt a "rendkívül környezetterhelő luxushobbit", az így befolyó pénzt pedig zöld fejlesztésekre költenék.
A képviselő kijelentette, "tudjuk" hogy Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Viktor miniszterelnök vagy akár Mészáros Lőrinc is előszeretettel használja ezeket a légieszközöket. A 21. században, egy klímaválság idején azonban nemhogy növelni kellene ezeket az utakat, hanem vissza kellene őket szorítani - érvelt Szabó Rebeka. A politikus hangsúlyozta, hogy Magyarországon 2020-hoz képest megtízszereződött a magánrepülőzések, magánhelikopterezések száma.
Tordai Bence elmondta, hogy a Párbeszéd szakértői kidolgozták az adó részleteit. Ez azonban többről szól, arról, hogy fizessenek a gazdagok és fizessenek a szennyezők - szögezte le. Hozzátette, véleménye szerint egy ilyen javaslatot a magyar társadalom több, mint kilencven százaléka támogatna.
Kapcsolódó cikkek
- Hét évtizede állt először ember a világ tetején 70 éve ért elsőként az Everest csúcsára az új-zélandi Edmund Hillary és nepáli társa, Tenzing Norgay.
- Elképesztő dolog történt a budapesti állatkertben A vadonban már kihalt mhorr gazella született a Fővárosi Állatkertben, és a veszélyeztetett tarvarjaknál is több fióka cseperedik.
- Mint a mesében: csodálatos dolog tűnt fel Magyarország felett Ha felnézett az égre pünkösdvasárnap, Ön is részese lehetett a látványnak.
- Kamu ügyekre hivatkozott a ChatGPT, óriási bajban egy ügyvéd Egy New York-i ügyvédnek a bíróság elé kell állnia, miután a cége a ChatGPT mesterségesintelligencia-eszközt használta jogi kutatásokhoz.