Hirdetés

A világ legveszélyesebb parazitája ölt meg egy 14 éves fiút

Garai Kitti portré Garai Kitti

Egy 14 éves indiai fiú csütörtökön belehalt az agyevő amőba okozta fertőzésbe. A Midrul nevű tinédzser állítólag a keralai Kozhikode egyik tavában fürdött, amikor úszás közben megfertőzte a parazita. 

A fiú június június 24-én került egy helyi kórházba, és bár az orvosok mindent megtettek azért, hogy megmentsék az életét, a fiú belehalt a fertőzésbe. Ez már a harmadik amőbával kapcsolatos haláleset volt a régióban kevesebb mint két hónap alatt: egy ötéves malappurami kislány volt május 21-én, és egy 13 éves kannuri lány pedig június 25-én hunyt el a fertőzésbe - írja a New York Post

Midrul állítólag a Naegleria fowleri nevű agyevő amőbával fertőződött meg, amely hírhedt módon az emberek orrán keresztül jut be, majd kárt okoz az agyukban. A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) szerint Midrul elszenvedte azt a katasztrofális állapotot, amely az agyszövet pusztulását és az agy duzzadását okozza.

Ez a mikroszkopikus kórokozó világszerte megtalálható meleg édesvizekben, beleértve a tavakat, folyókat és még a rosszul karbantartott uszodákat is. Nem képes túlélni sós vízben, és nem terjed emberről emberre. A tünetek általában a fertőzést követő 1-12 nap között jelentkeznek. Kezdetben súlyos fejfájás, láz, hányinger és hányás jelentkezik, majd később merev nyak, görcsrohamok és kóma alakulhat ki.

A betegség az esetek 97%-ában halálos kimenetelű, és a halálozás általában kevesebb mint egy héttel a kezdeti tünetek megjelenése után következik be. Eddig mindössze öt túlélőt regisztráltak Észak-Amerikában. Sajnos az éghajlatváltozás miatt a szennyezett víz egyre gyakoribbá válhat.

A tudósok azt állítják, hogy a felmelegedő hőmérséklet ideális feltételeket teremt az amőbák számára, hogy az USA északi részén található víztestekben elszaporodjanak.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés