Hirdetés

Itt a pillanat, ahogy lelövik az ex-miniszterelnököt - videó

Morvay Péter portré Morvay Péter

Abe Shinzo szíve és keringése leállt

Hivatkozás másolása

Bár a Wikipédián már megjelent a volt japán miniszterelnök halálhíre, a hatóságok nem erősítették meg az értesülést.

Új videó kerültek nyilvánosságra az Abe Shinzo elleni merényletről. Ezen a felvételen látszik, amint a rögtönzött kampánybeszédet tartó politikusra néhány lépés távolságból valaki kétszer rálőtt. Shinzo az első találat után még talpon maradt, de a második lövés leterítette. 

A helyszínen lévők azonnal megkezdték az újraélesztését, majd a 67 éves volt kormányfőt mentőhelikopterrel kórházba szállították. Állapotáról annyit tudni, hogy leállt a szíve és a keringése, ami végzetes lehet. A Wikipédián rövid időre meg is jelent Abe Shinzo halálhíre, de ezt azóta eltávolították. 

Közben a világ vezetői sorban fejezik ki együttérzésüket a merénylettel kapcsolatban. Emmanuel Macron Twitter-üzenetében azt írta, hogy „mélyen megdöbbentette az aljas támadás híre”, és kijelentette, hogy „Franciaország a japán nép mellett áll”. 

A japán NHK televízió tudósítása szerint a helyszínen elfogtak egy 40 éves férfit, akit a merénylettel gyanúsítanak. A támadónál lefoglaltak egy sörétes puskát, amelynek a csövét lefűrészelték.

Lelőtték Abe Shinzo volt japán miniszterelnököt
Lelőtték Abe Shinzo volt japán miniszterelnököt

A támadás azért is nagy megdöbbenést váltott ki, mert Japán a világ egyik legbiztonságosabb országának számít a lőfegyverekkel kapcsolatos rendkívül szigorú törvények miatt. 2021-ben összesen 10 lövöldözés történt a 126 milliós szigetországban. 

Fotó: YouTube

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés