Videón mutatjuk, hogy pontosan mi történt.
Ahogy arról a Nap Híre is beszámolt, felbőszítette a teniszvilágot Tóth Amarissa Kiara viselkedése a Budapesten rendezett, Hungarian Grand Prix versenyen. A 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán a Csang Suajjal vívott meccsét sírva adta fel az első szettben a kínai játékos, 5-5-nél ugyanis drámai helyzet robbant ki a meccsen.
15-15-ös állásnál egy vonalgyanús labdát a játékvezető Tóthnak adott meg, a vonalbíró szerint ugyanis kint volt. A kínai teniszező ezen kiakadt, ám hiába reklamált a játékvezetőnél, nem változtatott a döntésén. Két adogatás után egy újabb kritikus helyzet állt elő. Suaj ekkor ismét vitatta az ítéletet, és mielőtt leellenőriztethette volna a játékvezetővel a labda kérdéses nyomán – hiába kiabált az ellenfelének, hogy "Várjon, hagyja ott a nyomot" – Tóth, mielőtt odaérhetett volna a bíró, a lábával egyszerűen eltörölte a salakból.
Lapunk arról is beszámolt, hogy az üggyel kapcsolatban nemrég megszólalt Tóth Amarissa is, aki szerint az első fordulós ellenfele, a kínai Csang Suaj "magát készítette ki". A világranglistán 45., második helyen kiemelt ázsiai játékos könnyek között hagyta el a pályát.
Ezen a felvételen látszik, hogy pontosan mi történt:
A Telex úgy fogalmazott, hogy a rövidebb részleteket a kínaiak kezdték megosztani, és ez teljesen átmeretezte a történteket, ami nemcsak a magyar sportoló, hanem a magyar torna nemzetközi megítélésén is sokat rontott. A lap kiemelte, a rövid videót több nemzetközi portál is megosztotta, méghozzá eltúlzott szalagcímekkel.
Egyébként több külfölditt sportoló is védelmébe vette a kínai teniszezőt. Dari Saville szerint bár Tóth kapta meg a pontot, és megnyerte a versenyt, de a hírnevét tönkretette. Maria Sakkari pedig azt írta közösségi oldalán, hogy Csang a legkedvesebb versenyző, Tóthot pedig szerinte ki kellene zárni.
Kapcsolódó cikkek
- Botrány a Forma-1-ben, súlyos vádak az egyik csapatvezető ellen A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított a Mercedes csapatfőnökét és feleségét ért, médiában megjelent vádak miatt.
- Gyászol a focivilág, tragikusan fiatalon elhunyt a fiatal focista Mindössze 19 éves volt a spanyol labdarúgó.
- (18+) Elszabadult a pokol a bajnoki mérkőzés előtt, brutálisan megkéseltek egy szurkolót Megkéseltek egy nantes-i szurkolót a vendég Nice elleni francia bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt szombaton.
- Így fogadták a németek, hogy Szoboszlaiékkal kerültek egy csoportba Julian Nagelsmann, a házigazda német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint "érdekes" a jövő évi Európa-bajnokság A csoportja, melyben a svájciakat, a skótokat és a magyarokat kapta ellenfélnek a Nationalelf a szombaton Hamburgban rendezett sorsoláson.