Felbőszítette a teniszvilágot Tóth Amarissa Kiara viselkedése a Budapesten rendezett, Hungarian Grand Prix versenyen.
A 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán a Csang Suajjal vívott meccsét sírva adta fel az első szettben a kínai játékos, 5-5-nél ugyanis drámai helyzet robbant ki a meccsen.
15-15-ös állásnál egy vonalgyanús labdát a játékvezető Tóthnak adott meg, a vonalbíró szerint ugyanis kint volt. A kínai teniszező ezen kiakadt, ám hiába reklamált a játékvezetőnél, nem változtatott a döntésén. Két adogatás után egy újabb kritikus helyzet állt elő. Suaj ekkor ismét vitatta az ítéletet, és mielőtt leellenőriztethette volna a játékvezetővel a labda kérdéses nyomán – hiába kiabált az ellenfelének, hogy "Várjon, hagyja ott a nyomot" – Tóth, mielőtt odaérhetett volna a bíró, a lábával egyszerűen eltörölte a salakból - írja az NLC.
Suaj – akit a közönség ekkor már kifütyült – pánikrohamra hivatkozva végül feladta a meccset. A világranglistán 28., második helyen kiemelt ázsiai játékos könnyek között hagyta el a pályát. Tóth ezután magasba emelt kezekkel ünnepelte továbbjutását.
Több profi teniszező és teniszszakíró is elítélte a Twitteren a magyar játékos viselkedését, Tóth Amarissa Kiara szerint azonban első fordulós ellenfele "magát készítette ki" a tenisztornán.
"Nem értettem, hogy miért csinált ebből ekkora balhét, hogy a bíró döntését felül akarta bírálni. Nem értem, hogy miért nem fogadta el, de hát magának kereste a bajt"
– mondta.
Kapcsolódó cikkek
- Botrány a Forma-1-ben, súlyos vádak az egyik csapatvezető ellen A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított a Mercedes csapatfőnökét és feleségét ért, médiában megjelent vádak miatt.
- Gyászol a focivilág, tragikusan fiatalon elhunyt a fiatal focista Mindössze 19 éves volt a spanyol labdarúgó.
- (18+) Elszabadult a pokol a bajnoki mérkőzés előtt, brutálisan megkéseltek egy szurkolót Megkéseltek egy nantes-i szurkolót a vendég Nice elleni francia bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt szombaton.
- Így fogadták a németek, hogy Szoboszlaiékkal kerültek egy csoportba Julian Nagelsmann, a házigazda német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint "érdekes" a jövő évi Európa-bajnokság A csoportja, melyben a svájciakat, a skótokat és a magyarokat kapta ellenfélnek a Nationalelf a szombaton Hamburgban rendezett sorsoláson.