Oroszország már nem csak az olaj és a gáz elzárásával fenyeget, mellé került az élelmiszer is. Úgy tűnik, ezzel hatékonyan tudja zsarolni a közel-keleti, valamint az észak-afrikai országok vezetőit.
Oroszország legutóbbi lépései, mint például a gazdálkodók földjének elfoglalása és az ukrán búza külföldi eladásra való ösztönzése, mind a Kreml katonai hadműveleteivel párhuzamosan zajló geopolitikai csatározás része.
Míg a nyugati szövetségesek egységet mutatnak Ukrajna támogatását illetően, addig a közel-keleti, afrikai és ázsiai fejlődő gazdaságok fölött Oroszország próbálja kiterjeszteni befolyását. Nyugati tisztviselők szerint a Kreml célja az, hogy az élelmezési válsággal kapcsolatos aggodalmakat a szankciók enyhítésére és a tűzszüneti tárgyalásokra használja föl.
Afrikát már megnyerték az oroszok
Hivatkozás másolásaAmerikai diplomaták attól tartanak, hogy az orosz stratégia működik, az afrikai és közel-keleti szervezetek vezetői az elmúlt hetekben az Oroszországgal való szoros kapcsolatokat hangsúlyozták. Az Afrikai Unió elnöke, felszólította Moszkvát, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot, Ukrajna területi integritását és nemzeti szuverenitását. Májusban azonban már arra figyelmeztette az európai tisztviselőket, hogy az orosz bankok letiltása a SWIFT-rendszerről nehezíti, sőt ellehetetleníti a kontinens élelmiszer-ellátásának fenntartását.
A NATO bevonása is felmerülhet, de mindenki tart a veszélytől
Hivatkozás másolásaAz egyik kérdés, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár alkut tud-e kötni Ukrajna gabonájának piacra juttatása érdekében. Az ENSZ áprilisban támogatta azt a tervet, hogy Törökország koordinálja azon tengeri aknák eltávolítását, amelyeket Kijev az orosz támadások megelőzésére juttatott a kikötőibe.
A tárgyalások azonban az aknák közötti biztonságos útvonal kialakítása felé terelték a folyamatot, részben Ukrajna azon aggodalma miatt, amely szerint Oroszország kihasználhatja az úszó robbanótestek eltávolítását. Gabonakereskedők és diplomaták szerint a Nyugat erőfeszítései valószínűleg nem lesznek elegendők a szegényebb országok élelmezésére.
Ha az ENSZ által lebonyolított tárgyalások során nem sikerül kihozni az idei nyári gabonatermést Ukrajnából, akkor a NATO vagy más haditengerészet hajói felé érkezhetnek olyan kérések, hogy biztosítsák a szállítmányok biztonságos átjutását a Fekete-tengeren - írja az Index.hu.
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.