Hirdetés

75 éve halt meg Sztálin rettegett kultúrharcosa

Morvay Péter portré Morvay Péter

Andrej Alekszandrovics Zsdanov a háborús hírekben ma sokat szereplő ukrajnai Mariupolban született. A város később évtizedeken át az ő nevét is viselte.

Zsdanov nevét a kérlelhetetlen kultúrpolitikai doktrína őrzi, amelynek alkalmazását a Szovjetunió mellett a kommunista blokk más országaiban is kötelezővé tették, de 

ezt vitte tovább a kínai kulturális forradalom is.

A szocialista realizmus kultúrpolitikai megalapozója azonban nem csak az elmélet embere volt, hanem döntő jelentőségű katonai és stratégiai döntéseket is hozhatott Sztálin jobbkezeként.

Zsdanov mindenben kiszolgálta Sztálint
Zsdanov mindenben kiszolgálta Sztálint Getty

1939. november 28-án az ő utasítására nyitott tüzet a szovjet hadsereg a finn határ közelében a saját földjükön lévő Mainila településre. 

Ez volt a később „mainilai lövés” néven elhíresült provokáció, amely ürügyül szolgált Finnország két nappal későbbi megtámadására, amivel kezdetét vette a finn–orosz „téli háború”.

Zsdanov szervezte meg 1947-ben a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodáját (Kominform). A szervezet alakuló ülésén tartott beszédét, amelyben megadta a jelt a kommunista hatalomátvétel felgyorsítására a megszállt közép-európai országokban, sokan 

a hidegháborús korszak szovjet bejelentésének tekintik.

Zsdanov apja állami hivatalnok volt, teológiai végzettségű tanfelügyelő, aki számos nyelvet beszélt és jelentős könyvtárral rendelkezett. 

Apai nagyapja vidéki pap, anyja pedig a korabeli orosz elitből származott: két rokona egyetemi rektor volt, egy másik pedig az orosz ortodox egyház Szent Zsinatának tagja.

A burzsoá családi háttér ellenére Zsdanov később gyors pártkarriert futott be. 

1915-ben csatlakozott a cári rendszer végét követelő bolsevikokhoz. Katonai kiképzésben is részesült, de mire a frontra került volna, a cár lemondott.

A bolsevik forradalom után Lenin kinevezte a Moszkva közeli Tver tartomány pártvezetőjének (ez a régió az utóbbi napokban szintén szerepelt a hírekben, miután itt zuhant le Prigozsin magánrepülőgépe), majd 12 évet Nyizsnyij Novgorodban töltött, mint a tartományi pártszervezet első titkára. 

Amikor 1934-ben, miután meggyilkolták Szergej Kirov leningrádi párttitkárt, Zsdanov lett az utóda. A bosszúkampány során tízezreket deportáltatott Észak-Szibériába, és a nagy leszámolások idején is tovább emelkedett a ranglétrán. 

1939-ben a kommunista párt fő irányító testülete, a Politikai Bizottság tagja lett és haláláig tagja is maradt.

A második világháború alatt Zsdanov szervezte a német hadsereg által körülzárt Leningrád védelmét, továbbá ő lett a finnországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság parancsnoka, miután Finnország 1944. szeptember 4-én aláírta a fegyverszüneti szerződést a Szovjetunióval. 

Zsdanov súlyos alkoholista volt, Hruscsov visszaemlékezései szerint „utolsó napjaiban” még Sztálin is rákiabált, hogy 

hagyja abba az italozást, és csak gyümölcslevet igyon.

1948-ban halt meg Moszkvában, a hivatalos dokumentumok szerint szívelégtelenségben, de sokan Sztálin kezét látják ebben, annak ellenére, hogy életének utolsó éveiben a diktátor kinevezte Zsdanovot a szovjet kultúrpolitika élére. 

Azt vallotta, hogy a művészetnek mindenben ki kell szolgálnia a politikai igényeket. „A szovjet irodalom tendenciózus, mert az osztályharc korszakában nincs és nem lehet irodalom, amely nem osztályirodalom, nem tendenciózus, állítólagosan nem politikus.” 

A zsdanovi elveket Magyarországon is igyekeztek átültetni, ennek fő felelőse Révai József volt, akit „a magyar Zsdanovként” is emlegettek. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés