18+: horror-részletek az újpesti kettős gyilkosságról, saját fiuk mészárolta le az idős házaspárt
Saját, 37 éves fiuk végzett a bestiálisan meggyilkolt újpesti házaspárral.
Iszonyatos bűncselekmények történtek mostanában, darabokban találták meg egy márciusban eltűnt fiatal nő holttestét, egy fiatalember brutálisan meggyilkolt egy idős nőt, egy férfit pedig élve eltemetett.
Újpesten még aljasabb bűncselekmény történt: saját szüleivel végzett egy 37 éves férfi.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2024. május 24-én 10 óra 19 perckor érkezett bejelentés, hogy a bejelentő a testvérét és annak feleségét nem éri el, nem tudja velük a kapcsolatot felvenni. A rendőrök a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével bejutottak a házaspár IV. kerületi, Liszt Ferenc utcában található ingatlanjába, ahol a házaspárt holtan találták.
Tekintettel arra, hogy felmerült az idegenkezűség bűncselekmény gyanúja, így a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el, és a nyomozók megkezdték az elkövető azonosítását, elfogását.
A feltételezett elkövetőt, a házaspár 37 éves fiát a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói egy órán belül újpesti lakásán elfogták. A férfi előállítása, elszámoltatása folyamatban van.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.