A dél-spanyolországi Andalúziában négy ember vesztette életét, akiket embercsempészek löktek a tengerbe egy motorcsónakról, majd elmenekültek - számolt be az esetről a hatóságok tájékoztatása alapján a spanyol sajtó csütörtökön.
A hatóságok tájékoztatása szerint a vízi járművön összesen 35-en utaztak, többségüket sikerült kimenteni a helyiek segítségével, akik a partról szemtanúi voltak a történteknek. A helyszíni beszámolók szerint a Cádiztól délre található Camposoto partszakaszon egy nagy sebességű motorcsónakból lökték ki, vagy kényszerítették vízbeugrásra az embereket.
Majd mintegy kilenc kilométerrel délebbre, a Sancti Petri nevű strandnál, ugyanez megismétlődött a még fedélzeten maradt nyolc emberrel.
Az illegális migránsok arról számoltak be, hogy az embercsempészek késsel fenyegették őket. Mentőmellényt nem kaptak, és sokan közülük nem tudtak úszni sem. Hárman kihűlés miatt kórházba kerültek.
A hatóságok szerint nem először fordult elő hasonló eset, de új jelenséggel állnak szemben; az ilyen típusú, nagy sebességű, motoros gumicsónakokat általában kábítószercsempészetre használják, de a térségben zajló, a drogkereskedelem felszámolására irányuló rendőrségi akciók hatására ezek a hálózatok úgy tűnik, hogy "diverzifikálják" tevékenységüket - írja az MTI.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gyaszgyertya-5.inbox800x450.jpeg)
A spanyol belügyminisztérium kéthetente frissülő adatai szerint idén november közepéig 47 ezren érkeztek illegálisan az ország területére, 62 százalékkal többen mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A legtöbben, 32 ezren az Atlanti-óceánban fekvő Kanári-szigeteken értek partot, kétszer annyian mint a múlt évben.
A nagy távolság és az erős áramlatok miatt ezt a migrációs útvonalat tartják a legveszélyesebbnek a spanyol hatóságok, ám épp ezért nehezebben is ellenőrizhető mint a Földközi-tenger nyugati szakasza.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.