18+: bestiálisan bántalmazta élettársát a szolnoki férfi, a nő az utcára menekült a terror elől
Egy szolnoki albérletben verte meg kegyetlenül élettársát egy férfi, majd le is vizelte a nőt. A pár februárban veszett össze, miután a férfi bódult állapotban ment haza. Először csak tenyérrel ütötte, majd le is fejelte a nőt. Ezután a fürdőszobába húzta, ahol hidegvizet locsolt rá, majd a zuhanyrózsával ütötte tovább - írta a Tények.
A nő megpróbált a lakásból kimenekülni, de párja az lépcsőnél utolérte és megrúgta, az asszony pedig leesett a lépcsőn. A férfi ekkor egy plüssfigurát próbált a szájába tömni, miközben fejtájékon ököllel ütötte-rúgta.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/police-1.inbox800x450.jpg)
A nő vizes ruhában menekült ki a fagyos éjszakába, ahol azonban az örjöngő utolérte, földre rántotta és földet tömött a szájába. Ezután a halálra rémült asszonynak még sikerült elmenekülnie, de az élettársa az utcán ismét utolérte és a hajánál fogva az úttestre rántotta, ekkor, ahol érte ütötte-rúgta a nőt, akinek a fejét még a betonba is beleverte. A kegyetlenkedésnek a rendőrök vetettek véget.
A nőnek a verés közben kitört a foga és eltört az orra is. Kórházba szállították. A támadó ellen pedig most vádat emelt az ügyészség.
A felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt elkövető férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt az ügyészség, valamint indítványozta a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését. A nő azóta elköltözött az albérletből. Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság dönt majd.
A közelmúltban egy bestiális, győri bántalmazásról is beszámolt a Naphire.hu. A Deák téri késelés gyanúsítottjáról is kiderült, hogy bántalmazta több családtagját.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.