Mára már csökken a csapadékhajlam, de az északkeleti tájakon és az Alpokalján még számíthatunk záporokra, zivatarokra.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtök délelőtt még több lehet a felhő felettünk, és elszórtan - főként délnyugaton és a keleti harmadban - fordulhat elő eső, zápor, esetleg zivatar. Délutántól nyugat felől egyre többfelé süt ki a nap, és csökken a csapadékhajlam, leginkább már csak északkeleten és az Alpokalján alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A nyugatias szél az ország északkeleti felén megélénkül, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 27 fok között alakul.
A veszélyjelzés szerint csütörtökön napközben elsősorban az északkeleti tájakon (és kisebb eséllyel esetleg az Alpokalján) lehet néhol zivatar, amelyeket szélerősödés (45-65 km/h), intenzív csapadék (ált. 5-20 mm) esetleg kisméretű jég (< 1-2 cm) kísérhet.
Ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást csütörtökre:

Ha kíváncsi arra, hogy milyen idő lesz a héten, olvassa el a 7 napos időjárás-előrejelzést.
Kapcsolódó cikkek
- Váratlan fordulat Orbán Viktor életében A miniszterelnök péntek estéjét ebben a budapesti épületben töltötte.
- Mégis mi történik a Balatonnál? Ilyet még nem láttak a magyar tengernél.
- Az utolsó órákban vagyunk, jön a végítélet Hamarosan végleg búcsút inthetünk a nyári időnek.
- Bánhatja, ha nem vett reggel eurót, gyengülésnek indult a forint Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.