Hirdetés

Nem túl idilli mostanában Zámbó Krisztián kapcsolata, a Valentin-nap is gyászosra sikerült

Nap Híre portré Nap Híre

Szakításon viszont nem gondolkoznak.

Zámbó Krisztián nemrég a Kiskegyed podcastjének vendége volt, ahol eredetileg a menyasszonyával, Takács Zsuzskával beszélgettek volna hármasban, ám utóbbi nem kísérte el az énekest a felvételre. Mint kiderült, azért, mert „van közöttük egy kis fasírt”. 13 éve vannak együtt, mint Zámbó Krisztián fogalmazott, van közöttük 10 év korkülönbség, és mindketten más dolgokra vágynak, de a kötődés megvan.

"Viszont ennyi idő után már nem tudunk úgy leülni annyira beszélgetni mindig"

– magyarázta.

"Leülünk egymás mellé, ő a telefonját nyomja, én nézek ki a fejemből, nézem a tévét, és igazából nem nagyon van közös témánk ebben az utóbbi egy hónapban" - tette hozzá.

Zámbó a beszélgetés során azt is elmondta, hogy a kapcsolatuk alatt az idei volt az első olyan Valentin-nap, amikor semmivel sem lepte meg a párját, a modell ugyanis annyira megbántotta őt az azt megelőző napokban. Hozzátette, bár az elmúlt időszakban nem beszéltek egymással túl sokat, jól megvannak, és nem gondolkodnak szakításon - írja a 24.hu.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés