Bő húsz évvel a halála után ismét a közbeszéd része lett A Király - köszönhetően egy sorozatnak is. Az ATV vasárnap esti #Bochkor című műsorának vendége sokat forgatott vele. Tornóczky Anita a fegyverét is gyakran látta.
A műsorban Cserpes Laura is elárulta egyik féltve őrzött tikát.
„Sokat forgattunk. Velem mindig nagyon kedves volt, de láttam azt, hogy van, akikkel nem. Tehát nagyon-nagyon kemény ember volt és
- kezdte az ATV műsorában Tornóczky Anita, amikor a Zámbó Jimmy életéről készült sorozat kapcsán a műsorvezető megkérdezte a vendégeit, ismerték-e személyesen az énekest. Meglepő dolgokat árult el róla.
Bocsi nem sokat kertelt, amikor kiderült a személyes ismeretség, határozott kérdésekkel bombázta meg Anitát.
„Láttál fegyvert nála?” - így a műsorvezető és a válasz is határozott lett: “Persze, sokszor.”
Majd azt is hozzátette: ebben semmi különleges nem volt akkoriban. “Ő úgy iszogatott, hogy ott volt a viszkis pohár mellett a fegyver. Az teljesen normális volt és senkinek a szeme nem rebbent” - így Anita.
A műsorból az is kiderült, a műsor vendégei - Cserpes Laura, Szécsi Zoltán és Lakatos Márk - mit gondolnak arról, hogy Delhusa Gjon most mesélte el, Jimmy a halála előtt egy jelentős összeget kért tőle, hogy a szeretőjének lakást vegyen.
És az sem marad titokban, szerintük hol tartana ma Jimmy, ha élne. A #Bochkor vasárnap este 20:50-kor kerül az ATV képernyőjére a Heti Napló Sváby Andrással után.
Kapcsolódó cikkek
- Jó hírek érkeztek Szentesi Éváról: "a CT nem mutat daganatot" Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, Szentesi Éva harmadjára küzd meg a rákkal. Az írónál májusban találtak újra daganatot.
- Noszály Sándor összeomlása: megszólalt az RTL is Sokak szerint az egykori sportolónak sürgős segítségre lenne szüksége.
- Demi Moore sokkoló vallomása: így van most a szörnyű betegséggel küzdő Bruce Willis A súlyos betegséggel küzdő Bruce Willist ma már csak ritkán lehet lencsevégre kapni, és csak elvétve derül ki újabb információ a hogylétéről. A demencia egy ritka típusában szenvedő színészről most volt felesége mesélt.
- Durva botrány a vörös szőnyegen: kamerák előtt ugrott egymás torkának Salma Hayek és Nicole Kidman Nicole Kidman és Salma Hayek a párizsi divathéten fújtak egymásra. A világsztárok a Balenciaga show közepén húzták a szájukat a másikra, hatalmas jelenetet rendezve a nyilvánosság előtt, az esetről pedig természetesen videó is készült.