Újabb emberi maradványokat találtak a rendőrök a Zala-réten, ahol márciusban egy elásott férfi holtteste került elő - közölték a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Vizlendvay József bűnügyi osztályvezető elmondta, egy nő maradványai kerültek elő. A holttest helyét egy 21 éves zalaegerszegi férfi mutatta meg, akit korábban poligráffal vizsgáltak.
A férfi elmondása szerint egyik ismerőse tavaly ősszel ásta el élettársa holttestét - írják a police.hu oldalon.
A helyszíni vizsgálat után pár órával elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, a nő élettársát, és a bíróság egy hónapra elrendelte letartóztatást - közölte Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/rendorseg-szirena.inbox800x450.png)
A férfi súlyosan bántalmazta élettársát, aki belehalt sérüléseibe. A gyanúsított a holttestet meggyújtotta, majd a maradványokat egy késsel feldarabolta, és elásta - mondta el Vizlendvay József.
Az áldozat azonosítását szakértő bevonásával végzik.
A nyomozás adatai szerint a két emberölés között nincs kapcsolat, viszont az a 21 éves férfi, aki a most megtalált női holttest helyét megmutatta, az első gyilkossági ügy adatgyűjtése során került képbe.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.