Hirdetés

Annyira imádta a nőket a Wonder Woman megalkotója, hogy egyszerre többel is együtt élt

Morvay Péter portré Morvay Péter

130 éve született az egyik legrejtélyesebb amerikai feltaláló, akinek a hazugságvizsgáló gépet és a híres feminista képregény ikont, a Wonder Womant köszönhetjük.

Charles Moultonnak már a neve sem a valódi, hiszen a későbbi pszichológus, feltaláló és író eredetilet William Moulton Marstonként született 1893. május 9-én Massachusettsben.

Írói álnevét csak később vette fel, amikor elkezdte publikálni a Wonder Woman sorozatot.

Marston a Harvard Egyetemen tanult, és 1921-ben pszichológiából doktorált. Csodagyereknek számított, így felvették az amerikai elitegyetemek legkiválóbb diákjait toborzó Phi Kappa Béta társaságba.

Ez a közel 250 éve működő egyetemi fraternitas – amely külsőségeiben a szabadkőműves páholyokhoz hasonló rítusok szerint működik – arról híres, hogy nem kevesebb, mint 17 amerikai elnök és 140 Nobel-díjas tartozott a tagjai közé, köztük olyan ma ismert személyek, mint

Bill Clinton, Henry Kissinger vagy éppen Francis Ford Coppola. 

A Harvard-diploma megszerzése után Marston különböző topegyetemeken, többek között a Tufts Egyetemen és a Londoni Egyetemen tanított pszichológiát.

Tudományos munkája mellett feltalálóként is eredményes volt. Szabadalmai közé tartozik a hazugságvizsgáló gép legkorábbi változata, amely a vérnyomás és a pulzus mérésével ellenőrizte a vizsgált személy szavahihetőségét.

A tudós előfutára volt a mai radikális feminizmusnak is. Meggyőződése szerint a nők sok tekintetben felsőbbrendűek a férfiaknál és hitt abban, hogy a nők felemelkednek majd, hogy egy új, békés korszakba vezessék a világot.

A Wonder Woman legújabb megszemélyesítője az izraeli sztár, Gal Gadot
A Wonder Woman legújabb megszemélyesítője az izraeli sztár, Gal Gadot Direct One

Ő maga is igyekezett minél több nő társaságát élvezni, ezért 

aktívan gyakorolta a poligámiát is. 

Marston egyik hosszú távú partnere a fogamzásgátlás úttörőjének, Margaret Sangernek az unokahúga volt. 

A feminizmus valamint a görög mitológia iránti szenvedélyes érdeklődése inspirálta 

a Wonder Woman megalkotására, aki 1941-ben jelent meg először.

A korai Wonder Woman képregények alapjául szolgáló forgatókönyveket Charles Moulton álnéven írta, a rajzokat pedig Harry G. Peter művész készítette el a DC Comics számára.

Ő alkotta meg Wonder Woman leghíresebb kiegészítőit is, köztük az Igazság Lasszóját és a golyóelhárító karkötőit.

A feminista ikon már több mint 80 éve a DC egyik legfelismerhetőbb karaktere. A Wonder Woman ma az LGBT-mozgalom egyik jelképe is lett, ami egybevág az 1947-ben elhunyt megálmodójának szándékával.

Marston a Diana görög istennőről mintázott alakját ugyanis eredetileg biszexuálisnak tekintette, de halála után a DC ezt a karakterjegyet hosszú ideig elrejtette, hogy a sorozat minél szélesebb körben terjedhessen. 

Mint arról beszámoltunk, a Hollywoodot az utóbbi időben jellemző érzékenyítésnek nem minden sztár örül, Richard Dreyfuss például totálisan kiakadt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés