Hirdetés

Figyelmeztet a WHO, rettegett vírus fertőzi az embereket

Garai Kitti portré Garai Kitti

Ahogy arról korábban beszámoltunk, meghalt egy 11 éves kislány Kambodzsában, miután elkapta a madárinfluenzát. Az egészségügyi hatóságok a tragédiát követően bejelentették, hogy az áldozat 12 közeli ismerősét és a családtagjait is megvizsgálták, az édesapjánál pedig kimutatták a vírust. 

Kilenc év után ez volt az első ilyen haláleset az ázsiai országban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint korábban, 2003 és 2014 között 56 madárinfluenza-megbetegedés fordult elő az itt élő emberek körében, ezek közül 37 eset halálos kimenetelű volt - írja a HáziPatika.

A WHO aggasztónak találja a helyzetet

Hivatkozás másolása

"A madarakat és emlősöket, valamint az embereket érintő madárinfluenzás esetek számának emelkedése miatt aggasztó a járványhelyzet" – mondta Sylvie Briand, a WHO járványügyi készültségért és megelőzésért felelős igazgatója.

Bejelentette azt is, hogy a legutóbbi fejlemények tükrében a WHO felülvizsgálja a H5N1 vírus globális, emberekre vonatkozó kockázatértékelését.

. Az egyelőre nem tisztázott, hogy Kambodzsában emberről emberre történt-e átvitel, vagy a két megbetegedést „azonos környezeti feltételek” – feltehetően a fertőzött madarakkal vagy más állatokkal való közvetlenebb kapcsolat – okozták-e.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés