Az ukrán hadsereg hónapok óta készül a döntő ellentámadásra. De mit szólnak ehhez a nyugati szövetségesek?
Szakértők szerint az offenzíva legvalószínűbb célpontja az Azovi-tenger irányába található, a ma már orosz ellenőrzés alatt álló Melitopol környéke.
Ha ezt a területet sikerül Ukrajnának visszafoglalnia, azzal kettészakítaná a megszállt területeket,
elvágná a Krímbe vezető szárazföldi utat, de még az orosz utánpótlást is megnehezíthetné.
Amennyiben sikeres az ukrán ellenoffenzíva, Oroszország tárgyalásra kényszerülhet, bár a nyugati szakértők nem sok esélyt látnak arra, hogy az ukrán támadás véget vetne év végéig a háborúnak – írja a Euronews.

A Pentagon-dokumentumok kiszivárgása azonban megzavarhatta a tervezést.
„Az oroszok most már tudják, milyen mélyen és milyen eszközökkel tudnak az amerikai titkosszolgálatok betekinteni az orosz tervezésbe – idézi a portál Gustav Gresselt, az Európai Külkapcsolati Tanács vezető politikai munkatársát.
Kijev arra számíthat, hogy ha jelentős sikereket érnek el, akkor tárgyalóasztalhoz kényszeríthetik az oroszokat.
Ugyanakkor Oroszország megerősítette védelmét a határvonalon, és a nyugati szakértők sem bíznak az ukrán offenzíva sikereiben.
A Wall Street Journal szerint az ellenoffenzívát csak Ukrajna erőlteti, hogy megmutassa a nyugatnak, hogy képes győzni.
A Pentagonban viszont úgy látják, hogy
egészen más a katonai helyzet most, mint ősszel, a nagy herszoni és kharkivi ukrán áttörés idején.
Az őszi ukrán offenzíva lendületből indult meg, egy sokkal kisebb létszámú orosz haderővel szemben.
Most viszont az oroszok megerősítették az alakulataikat és széles frontszakaszon beásták magukat.
Nyíltan viszont nyilván Washington sem beszélheti le Zelenszkij elnököt a támadásról, ezért inkább kivárnak, és az eredményektől teszik függővé a következő lépéseket.
Nem csak a nyugati szövetség, hanem a "globális dél" országai is szkeptikusak, ezt jelzi például, hogy nem hívják meg Zelenszkijt a G20-csúcsra Indiába, több kelet-európai ország - köztük Magyarország - pedig a gabona miatt ment neki Ukrajnának.
Kapcsolódó cikkek
- Provokáció a temetőben? Ezt tették a katona sírjával Ismeretlenek magyar feliratú öntapadós matricát ragasztottak az ismeretlen katona síremlékére Szatmárnémetiben, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség provokációnak tekinti a történteket.
- Brutális videó: a földön fekve, magyarul kiabál segítségért egy Koszovóban megsérült katona A felvételen az látszik, hogy a helyi szerbek botokkal ütik és dobálják a békefenntartókat, több sebesült katona pedig a földön fekszik.
- Hátborzongató tragédia: Villámcsapás ölt meg egy SUP-ozó férfit a barátnője szeme láttára Villámcsapás végzett egy SUP-ozó férfival Rodoszon - jelentette hétfő este a helyi sajtó.
- Pánik a kórházban: felcsaptak a lángok, három beteg meghalt A betegek a tűzre riadtak fel álmukból.