Hoppá: a Wagner-vezér szerint az ukránok kitűnően harcolnak és teljes kudarc az ország "demilitarizálása"
Jevgenyij Prigozsin újra nagy port kavart kijelentéseivel. Szerinte az ukránoké ma a világ egyik legerősebb hadserege.
A Wagner orosz zsoldoscsoport vezetője kedden Konsztantyin Dolgov Moszkva-barát orosz bloggernek adott interjút – írja a Telex. Prigozsin szerint az ukránok "rendkívül jól szervezettek, magasan képzettek és a hírszerzésük a legmagasabb szinten van, bármilyen katonai rendszert képesek ugyanolyan sikerrel működtetni, legyen az szovjet vagy NATO-rendszer" - mint fogalmazott, ezt most már saját tapasztalatból mondhatja.
"Ma a Wagner-csoport a világ legjobb hadserege, és utána persze azt kell mondanom, hogy az orosz hadseregnek kellene következnie – hogy politikailag korrekt legyek –, de úgy gondolom, hogy az ukránok ma a világ egyik legerősebb hadserege"
– jelentette ki a legjelentősebb orosz magánhadsereg vezetője.
Prigozsin az elmúlt időszakban többször is élesen bírálta az orosz katonai vezetést, sőt, a hónap elején durva kirohanást is intézett ellenük, mert szerinte nem kapnak elég lőszert, ezért halnak meg az embereik. Nem sokkal később azzal is megvádolta az orosz hadsereg felsővezetőit, hogy stratégiai hibákat követtek el Bahmutnál, és ezzel sebezhetővé tették a magánhadseregét.
Kapcsolódó cikkek
- Bármit csinálnak is, az életükkel játszanak az észak-koreaiak Döbbenetes törvényeket kell betartaniuk azoknak, akik Észak-Koreában, Kim Dzsong Un diktatúrájában élnek, ugyanis a legkisebb kihágásokért is halálbüntetés jár. Mutatunk most pár nagyon furcsa törvényt.
- Rendkívüli: nagy bejelentést tett Zelenszkij a háborúról Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket - közölte az ukrán elnök.
- Valami rettenetes dolog történik Joe Biden körül, nagyon aggasztó a helyzet Az amerikai elnökről egyre több rémisztő videó lát napvilágot, sokan aggódnak érte. Most éppen a helikopter ajtajába verte be a fejét.
- Most közölte a rendőrség: borzasztó a helyzet a magyar határon Rengetegen menekülnek, a hatóságok igyekeznek segíteni őket.