Gór Nagy Mária volt Szurdi Miklós első felesége, most megrendülten búcsúzik a rendezőtől.
A Naphire.hu is beszámolt arról, hogy 73 éves korában meghalt Szurdi Miklós.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gyaszgyertya-6.inbox800x450.jpeg)
Nemcsak hat gyermeke, de volt feleségei is gyászolják Szurdi Miklóst. A Blikk az első nejét, Gór Nagy Máriát érte utol, aki megrendülten mesélt a rendező utolsó napjairól.
A színházi szakember utolsó pillanatig méltósággal viselte betegségét és csak a hozzá legközelebb állok tudták, hogy valójában milyen állapotban is van. Ameddig csak tudott, dolgozott az Erdőkertes - Faluház és Könyvtár igazgatójaként, ám a múlt héten már olyan állapotban volt, hogy kórházba kellett szállítani.
- Egy jó ideje súlyos betegséggel küzdött, és már nem lehetett mit tenni. Az utóbbi időben már nagyon legyengült és csak az én főztömet ette meg – sóhajtott fel szomorúan Gór Nagy Mária. – A múlt héten került be a kórházba, és a férjem, Buda mindennap járt be hozzá. Az utolsó napokban már csak aludt, de tegnap a gyerekei és mi is bementünk hozzá. Számítottunk arra, hogy az volt a búcsú, hiszen ma reggel jött a szomorú hír... – mondta megrendülten a színésznő.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.