Vlagyimir Putyin nem kis meglepetést okozott: elmondta, hogy melyik jelölt győzelmének örülne az amerikai elnökválasztáson
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön kijelentette, Oroszország azt szeretné, hogy Kamala Harris demokrata elnökjelölt nyerje meg a novemberi amerikai elnökválasztást.
"Ami a jelölteket illeti, erről nem nekünk kell dönteni. Ez az amerikai nép választása. A mi kedvencünk, hogy úgy mondjam, Biden úr volt. De visszalépett a versenytől, és Harris asszonyt ajánlotta támogatásra. És mi ezt fogjuk tenni, támogatni fogjuk őt" – jelentette ki Putyin a Keleti Gazdasági Fórumon Vlagyivosztokban. Putyin ironikusnak tűnő szavaira a moderátor és a közönség is elmosolyodott, majd az orosz elnök tapsot is kapott, ahogy ez a felvételeken is látszik – írja a Portfolio.
Az orosz elnök korábban valóban azt mondta, Joe Bident támogatja, mert ő „régi vágású” politikus.Putyin most azt is megjegyezte, Donald Trump republikánus elnökjelölt még elnökként annyi szankciót hozott Oroszországgal szemben, amennyit az összes korábbi elnök nem hozott együttvéve. Kamala Harris kapcsán azt mondta: "A nevetése nagyon kifejező és ragadós, ami azt jelenti, hogy jól érzi magát. És ha Harris asszony jól érzi magát, tartózkodni fog az ilyen akcióktól" – utalt Putyin a szankciók kivetésére.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli hír: meghalt egy ukrán polgármester, aki orosz fogságba esett Orosz fogságban meghalt Jevhenyij Matvejev, a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyei Dnyiprorudne város polgármestere - közölte Ivan Fedorov megyei kormányzó szerdán a Telegramon.
- Megbukott a dél-koreai elnök puccsa, most vádemeléssel néz szembe A dél-koreai törvényhozók szerdán törvényjavaslatot nyújtottak be Jun Szogjol elnök felelősségre vonásáról, miután kihirdette a hadiállapotot, majd órákkal később visszavonta, súlyos politikai válságba sodorva Ázsia negyedik legnagyobb gazdaságát.
- Grönland megnyitotta a kapuit a világ előtt: új nemzetközi repülőtér nyílt Amikor a legtöbb embernek eszébe jut Grönland, akkor a hóra, a hidegre és a távoli fekvésre gondol. A háromból kettő valószínűleg nem fog változni a közeljövőben, ugyanakkor november 28-ától már nem tűnik annyira távoli célpontnak a csodálatos sziget.
- Visszatért Irán libanoni nagykövete, aki megsérült a csipogós támadásban Újra megjelent a nyilvánosság előtt Mojtaba Amani, Irán libanoni nagykövete, miután korábban megsérült a csipogós támadásban.