Sürgősségi műtétet hajtottak végre Szöulban Li Dzse Mjung dél-koreai ellenzéki vezetőn, miután keddi puszani látogatásán egy ismeretlen férfi késsel megsebesítette a nyakán.
A Demokrata Párt vezetőjét a merénylet után egy közeli kórházba szállították, ahol stabilizálták az állapotát, majd helikopterrel a szöuli országos egyetemi kórházba vitték tovább, és ott végezték el a sürgősségi műtétet.
A rendőrség és a mentők közlése szerint a politikus az első percekben erősen vérzett, de végig eszméleténél maradt, és állapota nem volt kritikus. Li egy épülő új repülőtéren tett látogatást Puszanban. A támadó férfi, aki autogramkérőként férkőzött a közelébe, akkor sebesítette meg, amikor Li befejezte a szemlét.
A közösségi médiára felkerült videókon látható, hogy a támadót, akin papírkorona volt "Li Dzse Mjung vagyok" felirattal, többen üldözőbe vették, majd elfogták, a rendőrség pedig a helyszínen letartóztatta - adta hírül az MTI.
A merénylő a rendőröknek nem volt hajlandó elárulni a nevét és azt sem, hogy miért követte el tettét - írta a Yonhap hírügynökség. A rendőrség később közölte, hogy a férfi 1957-ben született, a vezetékneve Kim, és egy 18 centiméter hosszú pengéjű, online vásárolt késsel követte el a merényletet. Bevallotta, hogy meg akarta ölni a politikust. Gyilkossági kísérlet címén emelnek ellene vádat - tették hozzá.
Egy név nélkül nyilatkozó kórházi illetékes elmondta: az volt a szerencse, hogy a szúrás nem a fő nyaki ütőeret érte, mert akkor Li a helyszínen elvérzett volna.
A Demokrata Párt közleményében "Li elleni terrorista támadásnak" minősítette a történteket, hozzátéve, hogy az "súlyos fenyegetést jelent a demokráciára", és felszólította a rendőrséget, hogy az incidenst gyorsan és alaposan vizsgálja ki.
Jun Szok Jol dél-koreai elnök kifejezte aggodalmát Li állapota miatt, és szintén felszólította a hatóságokat, hogy alaposan vizsgálják ki az esetet. Li, aki pártja jelöltjeként indult a 2022-es elnökválasztáson, csak kis különbséggel maradt le a győztes Jun Szok Jol mögött.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.