Nagy közös európai változásra van szükség. Nem elég, hogy itt Magyarországon erősek azok az erők, amelyek a keresztény Európát akarják megvédeni - hangsúlyozta az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szombati küldöttgyűlésén Budapesten.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/varga-judit-2-hpgy-1000x600.inbox800x450.jpg)
Varga Judit kiemelte: a jövő évi európai parlamenti választások tétje, hogy sikerül-e az önsorsrontó, progresszív liberális őrületet megállítani Európában, és sikerül-e az Európai Uniót a józanság útjára visszatéríteni.
Szavai szerint az "egyre láthatóbb és egyre népszerűbb" magyar modell három "szupererőre" épül. "Az egyik, hogy ha nem is most van igazunk, de lesz. A másik, hogy a hagyományos keresztény értékek olyan támaszpontok, amelyek mindig segítenek megtalálni a boldog, kiegyensúlyozott utat. A harmadik pedig az, hogy nekünk van hitünk. Hiszünk a hagyományos családi értékeinkben, a keresztény kultúránkban, közös hagyományainkban, és hiszünk az összefogás erejében" - fogalmazott a politikus.
A volt igazságügyi miniszter korábban egyébként azt mondta, hogy 2024 a szuverenitás megvédésének éve lesz. Szerinte tavasszal hatalmas küzdelmeket kell vívni, "mert a tankok átfordulnak Lengyelország felől Magyarország irányába. Kijelentette, szerinte a szuverenitás annak a kijelölését jelenti, hogy hol van a határ állam és állam, valamint állam és nemzetközi szervezet között az önrendelkezés és a szabadság kérdésében.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.