Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Varga János olimpiai bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója.
![Varga János a Nemzet Sportolója volt](https://storage.googleapis.com/naphire/varga-janos-nemzet-sportoloja-birkozo-meghalt.inbox800x450.jpeg)
A Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) csütörtöki hírlevele szerint a sportember haláláról Németh Szilárd, az MBSZ elnöke számolt be a Facebook-oldalán. Varga Jánost 2018. október 29-én javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának, azután, hogy a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Kulcsár Győző halálával megüresedett egy hely a tizenkettőből.
Varga János az 1968-as mexikóvárosi olimpián nyert aranyérmet a kötöttfogásúak 57 kilogrammos súlycsoportjában, emellett kétszeres világ- és kétszeres Európa-, illetve 14-szeres magyar bajnok volt.
Az MBSZ emlékeztetett arra, hogy Varga 1939. október 21-én született Abonyban, és ott ismerkedett meg a sportág alapjaival. A birkózás rejtelmeibe a kiváló szakember, Skultéty Sándor vezette be, rendkívüli tehetsége a Bp. Honvédban bontakozott ki, kivételes technikai képzettsége révén pedig mind a két fogásnemben nemzetközi klasszis volt.
A szőnyegen óriási önfegyelem, kitartás és rendkívüli fizikum jellemezte, összesen tíz világversenyes érmet, közte öt aranyat szerzett - írta az MBSZ, hozzátéve, Varga az egyike azon hat magyar birkózónak, aki olimpiai, vb- és Eb-győztesnek is mondhatja magát. Olimpiai aranyérmét a kötöttfogásúak 57 kilogrammos súlycsoportjában nyerte, de az 1968-as mexikói játékokon elért siker mellett az 1963-as és az 1970-es világbajnokságon, valamint az 1967-es és 1970-es Európa-bajnokságon is aranyérmet nyert.
Mindezek mellett 1961-ben és 1967-ben vb-második, 1962-ben és 1971-ben vb-harmadik volt, az 1968-as Eb-n pedig a dobogó második fokára állhatott fel. Varga János versenyzői kvalitásait mutatja, hogy az 1961-es és 1962-es vb-n szabadfogásban szerezte érmét. Visszavonulása után a Bp. Honvéd, majd a junior-válogatott edzőjeként tevékenykedett, mesteredzői oklevelet szerzett. Pályafutását 2007-ben érdeméremmel ismerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatát, 2016-ban pedig a Nemzetközi Birkózó Szövetség beválasztotta a sportági Hírességek Csarnokába.
Az MBSZ hírlevele kitért arra, hogy Varga Jánost a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Birkózók Szövetsége és a szülővárosa, Abony saját halottjának tekinti, katonai tiszteletadás melletti temetéséről később intézkednek.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.