Siófokon lesz nagy változás május közepétől.
Május 15-én életbe lép Siófokon a közterületi behajtási rendelet azon része, ami a Petőfi sétányon történő közlekedést szabályozza - írja az Infostart. Az intézkedésre azért van szükség, hogy a gyalogosforgalmat védjék, illetve hogy elkerüljék az esetleges baleseteket.
A hónap közepétől a sétány területére behajtani kizárólag engedély birtokában lehet. A sétányon üzemelő vállalkozások áruszállításának segítése érdekében az önkormányzat két „szabad sávot” is kijelölt, e szerint a sétányra bárki behajthat reggel 6 és 9 óra között, valamint 13 és 16 óra között.

A két idősávon kívüli időszakban azonban kizárólag engedéllyel lehet a sétányon közlekedni, vagy gépjárművel tartózkodni. A sétányon leginkább esténként indul be az élet, ezért este 8 és reggel 6 óra között senki sem közlekedhet ott autóval.
A behajtási tilalom figyelmen kívül hagyása szabálysértésnek minősül, amiért a rendőrség, illetve a közterület-felügyelő mérlegelési lehetőség nélkül helyszíni bírságot szab ki, vagy közigazgatási eljárást kezdeményez a gépjármű vezetőjével, vagy üzembentartójával szemben. A szabályszegés bírságtétele a vonatkozó jogszabályok szerint 30 ezer forint – hívják fel a figyelmet.
A rendelet előírásai alapján lehet behajtási engedély kérni.
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a rendőrség, ez Önt is érintheti A tömegrendezvények veszélyeire hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
- „Oszt jónapot!” 20 legendás/fejethetetlen/botrányos idézet a 60 éves Orbán Viktortól Ma ünnepli 60. születésnapját Orbán Viktor miniszerelnök, aki ebből a hat évtizedből közel 17 évet kormányfőként töltött.
- Borzalmas tragédia történt Debrecenben Az eset körülményei egyelőre nem ismertek.
- Fellélegezhet a forint, estére összeszedte magát a magyar fizetőeszköz A dollár kivételével erősödött szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.