A politikusnak elég nagy támogatásra van szüksége ahhoz, hogy ne csússzon ki a szék alóla.
Ursula von der Leyen öt évvel ezelőtt épp, hogy csak meg tudta győzni az Európai Parlament képviselőinek a többségét, hogy támogassák a jelölését az Európai Bizottság élére. Ám a felmérések szerint a politikusnak most sem lesz könnyebb dolga, főleg úgy, hogy sem a Fidesz, sem pedig a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) pártjának a támogatására nem számíthat - írja a VG.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/ursula-von-der-leyen-google.inbox800x450.jpg)
Von der Leyen hivatali ideje alatt irányította az unió válaszát a koronavírus-járványra vagy épp az Ukrajna elleni orosz invázióra, és jelentős eredményeket ért el a klímaváltozás megfékezését célzó szabályok megalkotásában is, ahogy az ő nevéhez fűződik a 800 milliárd eurós közös uniós hitelfelvétel vagy a közös vakcinabeszerzés is.
Viszont az már most látható, hogy nem lesz könnyű dolga, amennyiben a bizottság elnöke kíván maradni, ugyanis a mögötte álló pártoknak lehet többsége az EP-ben, de a megválasztásához szinte mindegyik frakció egyöntetű támogatására lenne szüksége, vagy külsős támogatókra.
A mögötte álló pártok támogatásának visszaesését Von der Leyen azzal próbálja megelőzni, hogy Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kegyeit keresi, akinek a pártja, az Olaszország Fivérei mintegy harminc helyet szerezhet meg a választás után 760 fős parlamentben. Ráadásul az EP-ben a PiS-szel közös frakcióban ülő pártot a néppárt is szeretné meggyőzni, hogy csatlakozzon inkább hozzájuk.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.