Egy 2020-ban elfogadott új törvény ügyében született ítélet.
A koronavírus-járvány kitörését követően Magyarország új törvényt fogadott el, amely szerint területén tartózkodó vagy a határához érkező és ott nemzetközi védelmet kérő nem uniós állampolgárok előzetes eljárásra kötelesek. A szabályozás megköveteli, hogy a belgrádi vagy a kijevi magyar nagykövetségre menjenek nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó szándéknyilatkozat benyújtására - idézi fel az MTI.
Az Európai Bizottság úgy vélte, hogy e rendelkezések elfogadásával Magyarország nem teljesítette az uniós jog, különösen pedig a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló irányelvből eredő kötelezettségeit.
Ezért kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet terjesztett az Európai Unió Bírósága elé.
Az uniós bíróság csütörtökön kihirdetett ítéletében megállapította, hogy a magyar szabályozás megfosztja az érintett unión kívüli országok állampolgárait a menedékjog Magyarországon történő kérelmezéséhez való, az Európai Unió Alapjogi Chartájában biztosított joguk hatékony gyakorlásától.
Az előírt korlátozás nem igazolható azon indokkal, hogy a szabályozás bevezetése a közegészség védelmére irányuló cél, konkrétan a koronavírus-járvány terjedése elleni küzdelem részét képezi.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.