Hirdetés

Undorító pedofil bűnöző garázdálkodott Magyarországon

Nap Híre portré Nap Híre

Saját rokona erőszakoskodott a kislánnyal, aki az utcára rohant segítségért.

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a szexuális erőszak bűntettével gyanúsított fiatal férfit, aki ráfeküdt egy hétéves kislányra, és szexuális cselekményt akart végezni vele.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint egy szendrői édesanya tavaly májusban rábízta a kislányát és testvérét a sógornőjére, amíg bement meglátogatni a férjét a kórházba. A gyanúsított – aki a gyermekek felügyeletével megbízott sógornő fia – kihasználta, hogy az anyja elaludt a másik gyerekkel.

Áthívta a kislányt a másik szobába, majd ráfeküdt és megpróbált vele szexuális cselekményt végezni. Közben azt ígérte a gyermeknek, hogy csokit vesz neki.  A gyerek  azonban a mellkasánál fogva eltolta őt magától és sikerült kibújnia alóla, majd kiszaladt a szobából és az utcán segítséget kért egy ismerős felnőttől – fogalmazott közleményében a törvényszék a 24 szerint.

A bűncselekménnyel gyanúsított férfi nem jelent meg a hatóság idézésére. A tanúk a gyanúsított ismeretségi és rokoni körébe tartoznak, így a szökés elrejtőzés mellet az ő befolyásolásuktól is tartani lehet. Mindezeket mérlegelve a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A gyanúsított fellebbezett, így a végzés nem végleges.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés