Hátrányos helyzetű idős embereket fosztottak ki egy veszprémi család tagjai, a három férfit és a három nőt elfogták - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/nyugdijas-idos-kez.inbox800x600.jpg)
Suszter Tamás rendőr ezredes tájékoztatása szerint idén nyáron egy nő azzal jelentkezett a főkapitányságon, hogy az édesapját fogva tartják, tudatmódosító szerrel kábítják, értékesített ingatlanvagyonának tízmillió forintos ellenértékét pedig kicsalták tőle - írja az MTI.
A hat gyanúsítottat a készenléti rendőrséggel és a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve kedden fogták el. Közülük öt embert letartóztatott a bíróság, egy férfi esetében fiatal korára tekintettel bűnügyi felügyeletet rendeltek el.
A nyomozás során kiderült, hogy a három férfi és a három nő az elmúlt időszakban hét időskorú, hátrányos helyzetű ember sérelmére követett el bűncselekményt.
Barátságot, szerelmet színlelve pénzt csaltak ki az áldozatoktól, a jelenlegi állás szerint összesen mintegy 33 millió 800 ezer forint kárt okoztak a sértetteknek.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.