Az ukrán válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a szlovákokat a németországi labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának második fordulójában, pénteken.
A szlovákok kezdték jobban a mérkőzést, de a második félidőben fordítottak az ukránok, ezzel megszerezték első sikerüket a kontinensbajnokságon és életben tartották reményüket a nyolcaddöntőbe jutásra.
A mérkőzés elején a továbbjutásért játszó szlovákoknak adódtak komoly lehetőségeik, Anatolij Trubinnak pedig kétszer is nagyot kellett védenie, de a 17. percben már ő sem tudott segíteni. A tornát vereséggel kezdő ukránok rákapcsoltak, és a 34. percben csak a kapufa akadályozta meg őket az egyenlítésben.
A fordulás után is támadásban maradtak az ukránok, és viszonylag hamar betaláltak. A fölényük továbbra is kitartott, előbb ismét a kapufát találták el, majd a 80. percben Roman Jaremcsuk szép labdaátvételét és villanását követően már náluk volt az előny. A hajrában a szlovákok próbáltak egyenlíteni, de újabb találat nem született - írja az MTI.
A két csapat most találkozott először világversenyen, korábban háromszor az ukránok, kétszer a szlovákok nyertek, három alkalommal pedig döntetlennel végződött a mérkőzésük.
A szlovákok az E csoport szerdai zárófordulójában a románokkal, míg az ukránok a belgákkal néznek szembe.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Tragikus balesetben meghalt a zseniális magyar sportoló A tragikus hírt az egykori csapata osztotta meg.
- Nagy a baj: hosszú hónapokra elvesztette a Manchester City az Aranylabdára esélyes játékosát Megműtötték Rodrit, a Manchester City futballistáját, aki az idény hátralevő részében már nem léphet pályára.
- Szoboszlai Dominik kiteregette a Liverpool titkait és a saját teljesítményéről is megszólalt Hasonló futballistákkal játszik együtt, ezért is van annyira "egyben" a Liverpool középpályája Szoboszlai Dominik, az angol Premier League-ben szereplő együttes labdarúgója szerint.
- Most már hivatalos: kirúgták az istállójától Daniel Ricciardót Az ausztrál Daniel Ricciardo helyett az új-zélandi Liam Lawson versenyez majd az RB Forma-1-es csapat színeiben a jelenlegi szezon hátralévő részében.