Hirdetés

Sokkoló: egy bankban dolgozott az újpesti családirtó

Nap Híre portré Nap Híre

Édesanyja, Magdolna folyamatosan panaszkodott, hogy a mentális beteg fia jó ideje nem szedi a gyógyszereit és már nem tudnak vele mit kezdeni.

Helyszínelők lepték el péntek délelőtt a IV. kerületi Liszt Ferenc utcát, ahol egy társasház lakásában két holttestet találtak. Az egyik áldozat testvére értesítette a hatóságokat, aki már jó ideje nem tudta elérni a fivérét. A fiatalember édesanyja, Magdolna állítólag folyamatosan panaszkodott, hogy a mentális beteg fia jó ideje nem szedi a gyógyszereit és már nem tudnak vele mit kezdeni. 

A fiatalembert két utcával odébb, a saját lakásában fogták el, ahol a rendőrökre is rátámadt - írja a Blikk

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint amikor a gyilkosságokkal gyanúsítható férfi kinyitotta a lakása bejárati ajtaját, észlelte a folyosón tartózkodó rendőröket, akik rögtön felszólították, hogy álljon a falhoz. Ekkor a férfi a ruházatából előrántott egy körülbelül 20 centiméter pengehosszúságú vadásztőrt, majd azzal szó nélkül rögtön a tőle karnyújtási távolságra álló egyik rendőr mellkasa irányába szúrt

A rendőr a szúró mozdulatot észlelve egy lépést hátralépett, így a kés pengéje a jobb mellkasa és a jobb felkarja között a hóna alá csúszott, így sikerült elkerülnie, hogy sérülése keletkezzen. Ezt követően a rendőrök sokkoló és testi kényszer alkalmazásával a férfit elfogták és megbilincselték.

"Félelmetes volt, látszott rajta, hogy valami nem stimmel a sráccal, a gyerekek is féltek tőle a társasházban, ahol gyakran káromkodott. Nagyjából egy évvel ezelőtt kezdődött a pokoljárása, azóta nem szedhette a szükséges gyógyszereit. Pedig alapvetően teljesen értelmes volt, korábban jó munkája volt, egy banknál dolgozott, de a betegsége miatt már évek óta nem vállalt munkát. Egyébként egyedül élt, a lakást is a szüleitől kapta" 

– mesélte a lapnak a férfi egyik szomszédja.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés