Hirdetés

Tuzson Bence máris kért valamit Orbán Viktortól

Nap Híre portré Nap Híre

Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely „tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne”. Jelenleg külön államtitkárság felel az európai ügyekért az Igazságügyi Minisztériumon belül.

Tuzson Bence
Tuzson Bence

A politikus az MTI-nek csütörtökön adott nyilatkozatában azt is elmondta: vezetése alatt a minisztérium fókuszába a jogi szuverenitás védelme és az ítélkezési gyakorlat áttekintése kerül majd.

Tuzson Bence – aki Varga Juditot váltja az igazságügyi tárca élén – arról is beszélt: Orbán Viktor miniszterelnököt arra kérte, hogy „egy tiszta, hagyományos Igazságügyi Minisztérium” jöjjön létre, és az európai uniós ügyek a kormányzati struktúrán belül máshova kerüljenek.

A leendő tárcavezető elmondta: "a minisztérium fókuszába egyrészt Magyarország jogi szuverenitásának védelme kerül majd, mert álláspontja szerint az utóbbi időszakban szuverenitásunk támadás alatt állt."

Különösen fontosnak nevezte, hogy az Európai Unión belül a nemzeti hatáskörbe tartozó területek megmaradjanak, és ne „egy európai birodalomban gondolkozzunk”, hanem továbbra is „azonos jogokkal rendelkező nemzetállamok egységes szövetségéről beszéljünk”.

Tuzson Bence a másik fontos témaként az ítélkezési gyakorlat áttekintését nevezte meg, hangsúlyozva, hogy jogszolgáltatásnak mindig az emberek a szempontjait kell a legfontosabbnak tartania. Fontos, hogy a bíróság függetlenségének megőrzése mellett tovább fejlődjön a gyors és hatékony igazságszolgáltatás, úgy, hogy az emberek számára egy világos joggyakorlat alakuljon ki – mondta. Miniszterént szeretne majd erről a bírósági rendszer képviselőivel egyeztetést folytatni és ennek megfelelően, hogyha szükséges, akkor jogalkotási eszközökkel is beavatkozni.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés