A Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjedő, csaknem öt kilométer hosszú, úgynevezett látványtéren több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai effekt jelenik meg augusztus 20-án; a tűzijáték mellett drónshow és fényfestés is lesz - tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.
Azt írták, hogy az idei Szent István-napi tűzijátékot tűzmozsár, kartács, római gyertya, görögtűz, szikraszökőkút és lángeffektek teszik látványossá.
A több mint huszonkilencezer pirotechnikai terméket mintegy ötszáz indítási pontról - köztük 9 folyami uszályról, 65 pontonról, a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról - lövik a magasba a szakemberek, akik hat hónapja készülnek az eseményre - tették hozzá.
A közlemény szerint "a tervezők kiemelten ügyeltek arra, hogy a minden korábbinál szélesebb, csaknem öt kilométernyi látványtéren, a Duna-part bármely pontján állva közel azonos vizuális élményben részesüljenek a vendégek".
Mindez igaz a tűzijátékot kiegészítő drónshow-ra is, amelyben 1300 pilóta nélküli repülőeszköz jeleníti meg a magyar történelem legmeghatározóbb jelképeit.
"A tűz és fények játéka az idén is egy, a nemzeti mesehagyományból jól ismert karakter szemszögén keresztül meséli el a magyarság történetének legfontosabb eseményeit: a csodaszarvas, Attila, Csaba királyfi, a honfoglalás és államalapító Szent István királyunk történetét. Az öreg pásztor által felvillantott mondabéli és történelmi epizódok adják a narrációval ellátott tűzijátékshow hat tételét, amit az Elek Norbert által megálmodott zenei kompozíció tesz teljessé" - írták.
A zenei aláfestésben a magyar népdalhagyomány ismert darabjai mellett a legnagyobb zeneszerzőink, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán darabjai is felsejlenek - tették hozzá.
A közlemény szerint Európa legnagyobb tűzijátékát ezúttal is olyan ismert szakemberek álmodták meg és celebrálják, mint a montreali tűzijáték-világverseny díjazottja, Seres Anikó, a fényfestésért és látványtervezésért felelős Besnyő Dániel, valamint a művészeti koncepciót előkészítő Iványi Árpád és Réti Barnabás.
A Szent István-nap programjaival kapcsolatos részletes információk elérhetők a rendezvénysorozat folyamatosan frissülő honlapján, a szentistvannap.hu címen, valamint a Szent István Nap mobilapplikációban - áll a közleményben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szomorú tragédia történt Magyarországon Egy ember életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli hír: azonnal evakuálni kellett a Margitszigeti Kisállatkert lakóit Az árvízveszély miatt szerdán délelőtt biztonságba helyezték a Margitszigeti Kisállatkert 110 állatát - tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán az MTI-t.
- Drámai órák a Dunakanyarban: megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
- Friss hír jött a forintról: nézze, mit mutat az árfolyam! Szerdán alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest.