Október 23. - a fővárosban a tanárokért tüntetnek, a miniszterelnök pedig Zalaegerszegen mond beszédet
A tanárok és a diákok most nem ünnepi műsorral készültek a megemlékezésre, hanem tüntetéssel. Mindeközben Orbán Viktor Zalaegerszegre utazik, ahol ünnepi beszédet mond az '56-os forradalom és szabadságharc emlékére.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár korábban azt nyilatkozta, hogy minden körülmény biztosított az október 23-i nemzeti ünnep megemlékezéseinek lebonyolításához, a központi események Budapesten és Zalaegerszegen lesznek. Közölte azt is:
Orbán Viktor miniszterelnök idén rendhagyó módon Zalaegerszegen, a Mindszenty József életét bemutató Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpont új épületének átadó ünnepségén mond beszédet.
Mindeközben pedig a fővárosban és Zalaegerszegen is demonstrációt szerveznek. Budapesten "Szolidaritási tüntetés a tanárainkért" címmel szervezett megmozdulást az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A tervek szerint 16 órakör gyülekezik majd a tömeg a Kálvin téren, majd a Vámház körút-Fővám tér-Szabadság híd-Műegyetem rakpart útvonalon haladnak majd. A rakparton beszédek és koncertek is lesznek - adta hírül az Index.
A lap beszámolt arról is, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke is tüntetésre hívta a magyar embereket. "Utcára, magyar! Találkozzunk délután a tüntetésen, álljunk ki együtt a tanárokért!" - írta legutóbbi posztjában a politikus.
A Momentum Mozgalom pedig Zalaegerszegre szervezett tüntetést akkora, amikor Orbán Viktor a városba érkezik. A rendőrség nem engedélyezte a demonstrációt, ezért közölték: "A Momentum zalaegerszegi szervezete ezért sürgős tüntetést jelentett be a rendőrség elutasító határozata után, így várunk mindenkit, pedagógusokat, diákokat, rezsikárusoltakat, civileket, hogy tartsanak velünk."
Friss hír
Hivatkozás másolásaOrbán Viktor üzenetet kapott az óvónőktől.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Péternek most lett elege, feljelenti Orbán Viktort A Fidesz legújabb, "Háború" feliratú plakátján akadt ki a TISZA Párt listavezetője.
- Magyarok tízezrei kerültek halálos veszélybe, és nem is tudnak róla "Horrorkullancs" veszélyezteti az emberek egészségét - itthon is.
- Veszélyben a magyarok lakásai? Letarolják a külföldiek az ingatlanpiacot Zalában már minden ötödik lakásvásárló külföldi állampolgár.
- Durva kommandós akció Budapesten, őrizetbe vették K. Edét, a móri mészárlás ügyében felmentett nehézfiút Drámai akció Csepelen: nem akárkit vettek őrizetbe a kommandósok.