Tragikus a helyzet Líbiában, kétezer ember meghalt, tízezren pedig eltűntek az áradások miatt
Több mint kétezren meghaltak, tízezer embert pedig eltűnt, miután a Líbiára lecsapó Daniel vihar okozta árvíz gátakat szakított át, épületeket sodort el, és elöntötte Derna kikötőváros területének csaknem negyedét.
Kedden több száz holttestet találtak a mentők a romok alatt a kelet-líbiai Dernában. A Szirtben székelő nemzetközileg el nem ismert "kormány" közigazgatásért felelős tagja közölte, hogy hétszáz holttestet már eltemettek.
Derna két kerületében összesen 2300 ember halt meg - közölte Mohamed al-Kabiszi, a helyi kórház igazgatója. A lepellel letakart holttesteket a kórház elé helyezték, hogy családtagjaik azonosíthassák őket.
Külső segítség csak kedden, 36 órával a katasztrófa után kezdett érkezni. Az áradás elborította a kikötőváros felé vezető utat is is, felborult járművekről, kidőlt fákról és vízzel elárasztott, üres házakról számolt be a Reuters hírügynökség.
Líbiában gyakoriak az árvizek az esős évszakban, de ritkán okoznak ekkora pusztítást.
Több helyről is érkezett segítség, de Líbia csak azt fogja elfogadni, amire szüksége van - közölte kedden a nemzetközi segélyajánlatok értékelése kapcsán a nemzetközileg elismert tripoli kormány ügyvezető miniszterelnöke, Abdulhamid Mohammed Dbeibah.
Joe Biden amerikai elnök kedden bejelentette: az Egyesült Államok sürgősségi segélyt küld Líbiába az ottani hatóságokkal és az ENSZ-szel együttműködve. Törökország más országokkal egyetemben segélyeket, a kutatáshoz és mentéshez használható járműveket, mentőcsónakokat, generátorokat és élelmet küld Líbia megsegítésére - írja az MTI.
Kapcsolódó cikkek
- Saját kutyái támadtak egy fiatal nőre, most az életéért küzd a kórházban Rendkívül súlyos sérüléseket szerzett, ráadásul egy baktérium is megtámadta a szervezetét.
- Küszöbön az atomháború? Putyin vészjósló riadót fújt Putyin országos atomriadót rendelt el szerdára, 11 időzónában lesz gyakorlat.
- Orosz rakéta csapódott egy donyecki lakóházba, a szomszédok mentették ki a négytagú családot Az orosz erők az elmúlt nap során 99 légi- és nyolc rakétacsapást mértek Ukrajna területére - közölte az ukrán vezérkar vasárnapi helyzetjelentésében a Facebook-oldalán.
- "Találják ki, ki tért vissza!" - Orbán Viktor ezt üzente ennek a fontos szövetségesének Szlovákiában szombaton tartottal előrehozott választásokat.