Megszólalt válásával és a megcsalással kapcsolatos pletykákról, ám aztán hirtelen eltűnt a szöveg.
Arról a Naphire.hu is beszámolt, hogy szombaton személyes közösségi oldalán üzent Tóth Gabi, miután az egész országon végigsöpört a hír, miszerint megcsalhatta Krausz Gábort. Az énekesnő posztjában köszönetet mondott az őt támogatóknak, és üzent azoknak is, akik pocskondiázzák őt.
Ám a szemfülesebbek kiszúrhatták, hogy a bejegyzés eltűnt Gabi oldaláról. A fotó, amelyet profilképnek állított be, ott maradt, ám a szöveg már nem olvasható.
Lehet, hogy az énekesnő törölte a sorokat, ám az is előfordulhat, hogy csak módosított a poszt láthatósági beállításain, és azt mostantól csak egy szűk kör láthatja.
Úgy tudni egyébként, hogy Krausz Gábor már ki is költözött a Gabival közös szentendrei otthonból.
Kapcsolódó cikkek
- Lemondta turnéját a világhírű zenekar, miután az énekes megverte a gitárost „A zenekar meghozta azt a nehéz döntést, hogy egy kis szünetet kell tartanunk csapatként” - áll a közleményben.
- Undorító dologgal próbálkozott Shakira egy rajongója, az énekesnő azonban nem hagyta magát Shakira épp egy szórakozóhelyen lazított hétvégén, amikor tánc közben valaki be akart videózni a szoknyája alá. Az esetről videófelvétel is készült.
- Hiába várták a rajongók, Király Viktor nem jelent meg a koncerten Az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani a fellépését Király Viktor, ugyanis lebetegedett.
- Gyászol a világ: tragikus hirtelenséggel elhunyt Michael Jackson testvére 70 éves korában elhunyt a néhai Michael Jackson testvére, Tito Jackson.