Hirdetés

Nagyon furcsa dolog történik Tóth Gabi körül: Elérhetetlenné vált a tüntetést érintő bejegyzése

Nap Híre portré Nap Híre

Tóth Gabi először közzétett egy bejegyzést, melyben élesen bírálta a tüntetés szervezőit és azokat is, akik szóvá tették, hogy nem megy el a demonstráció. Ám később valamilyen oknál fogva eltűnt ez a bejegyzés, majd az énekesnő kitett egy visszafogottabb, semlegesebb posztot.

Mint azt a naphire.hu is megírta, az "Odakint most szörnyek járnak" címet viselő tüntetésen rengetegen vettek részt, és több mint 100 magyar híresség vállalta arccal és névvel, hogy kiáll a gyermekek védelmében. Tóth Gabi azonban azok között volt, akik távol tartották magukat a demonstrációtól, és ezt is elmagyarázta, hogy miért.

 

"Majd ha lesz egy politikailag mindkét oldaltól független tüntetés, ami tényleg arról szól, hogy védjük meg a gyermekeinket a pedofiloktól (ami teljesen evidens részemről is), akkor elmegyek… Egy olyan tüntetésre, amit azok szerveztek, akik évek óta a lejáratásomon dolgoznak, akiket baloldali politikusok támogatnak, és felhasználják a gyermekvédelemi, pedofil témát a saját politikai céljaikra… Nos, köszönöm a meghívást, de egy ilyen eseményen nem veszek részt!” - írta Gabi, majd később egy hosszas bejegyzést szentelt annak, hogy megmagyarázza, hogy miért nem vesz részt a tüntetésen. 

Elképesztő számomra, hogy a mai tüntetés kapcsán már-már fenyegető, és persze sértegető üzeneteket kapok, hogy menjek el, és ha nem teszem, akkor ez és az lesz, ez és az vagyok… Megírtam a véleményem, miszerint ez a tüntetés a gyermekvédelmet felhasználó tüntetés, és azt is, hogy természetesen a gyermekek mellett állok, aminek függetlennek kellene lennie. De erre is rákapaszkodott egy oldal, akiknek szereplői nem mellesleg az elmúlt években azon munkálkodtak, hogy nevetség tárgyává tegyenek, hiteltelenítsenek, lejárassanak… Az én gyerekemet megvédték ezek az aktivisták? Ki védi majd meg, ha ezért gúnyolják az iskolában, amiért ilyen videókat, mémeket készítettek rólam? Hogy anyagilag károsítottak, amit a gyerekemtől is vettek el?

- fakadt ki az énekesnő. Ezután váratlanul eltűnt ez a bejegyzése, amit Gabi így kommentált az Instagram-történetében: "Kitettem egy posztot, ami nagyjából 5 percig volt elérhető… aztán »elveszett«. »Függetlenség napja«” - szúrta ki a Media1.

Gabi aztán újból felrakta az eredeti bejegyzésben szereplő fotót, de immáron jóval semlegesebb módon, mindössze ezzel a szöveggel: "Nos, elveszett a posztom, kiteszek hát egy semlegeset… egy »függetlent«. Ha: »Annak akarsz látni, ami nem vagyok«” Az idézet Ákos Majom a ketrecben című dalából van, ez az aláfestője zenéje a történetnek és a bejegyzésnek is.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés