Egy részeg sofőr több parkoló kocsit is meghúzott autójával a XV. kerületben az éjjel. A rendőrséget a közelben lakók értesítették. Az ámokfutó autós közel 20 autót rongált meg, többet egymásba tolt.
A Balesetinfo azt írja, az Erdőkerülő úton egy Opel Astra ittas vezetője céltáblának nézett számos parkoló autót. Az ott élők felébredtek a nagy csattanásra és értesítették a rendőrséget.
A portál úgy tudja, hogy az autó vezetője olyan részeg volt, hogy képtelen volt megszólalni, valamint azt se tudta, hogy hol van, és hogy mi fog vele történni, ráadásul járművét a balesetet megelőzően a hatóság kivonta a forgalomból.
A lap egyik olvasója azt írta, az ablakból nézte végig a történteket. Az elkövető a már sérült autójával behajtott az U alakú parkolóba, aminek a másik végén nem tudott kijönni egy építkezés miatt. Ekkor megfordult, és visszafelé az összes autót végighúzta, többet egymásba tolt.
Miután kihajtott onnan, a kereszteződésnél egy másik parkolóba próbált bemenni, ezalatt háromszor ütközött neki a padkának, majd durrdefektet is kapott. Ezt követően nagy nehezen leparkolt, haza akart sétálni, de a lakók nem engedték és visszatartották őt a rendőrség kiérkezéséig. A helyszínelés hajnalig tartott – írta beszámolójában az olvasó.
Kapcsolódó cikkek
- Egy döbbenetes hiba miatt rengeteg gyorshajtó úszta meg a bírságot Tízezer feletti gyorshajtónak engedték el a bírságát Németországban, mivel nem sikerült időben kiszabni a büntetést. Az érintett 10 242 autós Szászország területén, Chemnitz, Drezda és Lipcse környékén közlekedett, amikor a sebességhatár túllépését rögzítették, azonban a szabálysértéseket nem tudták időben feldolgozni.
- Borzalmas tragédia történt egy fővárosi óvodában: brutális áramütést szenvedett egy csecsemő Most állították bíróság elé annak a fővárosi óvodának a vezetőjét, ahol hét évvel ezelőtt durva áramütést szenvedett el egy 15 hónapos gyermek. A vezetőt azzal vádolják, hogy nem burkoltatta be a hűtő-fűtő elektromos berendezéseket, emiatt szenvedett balesetet a gyermek.
- Ennél bénább tolvajt még nem láttunk: saját magát verte arcon az autókat feltörő férfi Egy 32 éves férfi több autót is megpróbált feltörni az éjszaka folyamán, ám egy visszapattanó kő az arcába csapódott. A balszerencsés tolvaj nem úszta meg a bírósági ügyet sem.
- 50 helyett 101 km/órával száguldozott egy autós a fővárosban, ekkora bírságot kapott A rendőrök a múlt héten a XVIII. kerületben, a Gyömrői úton és a Hengersor utcában mértek állványon elhelyezett, valamint menet közbeni sebességmérő eszközzel: összesen 59 gyorshajtóról készült felvétel.