Hirdetés

Borzalmas tragédia történt egy fővárosi óvodában: brutális áramütést szenvedett egy csecsemő

Nap Híre portré Nap Híre

Most állították bíróság elé annak a fővárosi óvodának a vezetőjét, ahol hét évvel ezelőtt durva áramütést szenvedett el egy 15 hónapos gyermek. A vezetőt azzal vádolják, hogy nem burkoltatta be a hűtő-fűtő elektromos berendezéseket, emiatt szenvedett balesetet a gyermek. 

A szóban forgó fővárosi luxusóvoda azt írta magáról a honlapján: „Családias gyermekbirodalom a belvárosban, ahol nemcsak biztonságos közeget teremtünk gyermekednek, hanem olyan élményeket nyújtunk az angol nyelv, a művészetek, a mese, a vers, a bábozás, a képalkotás és a természet csodái által, mely maradandó és meghatározó lesz életében”. Ezt az idilli képet azonban teljesen összetörte az a szörnyű baleset, ami 2017-ben történt az intézményben – írja a Blikk

A vádirat szerint K. Alexandra egy olyan magánóvodát üzemeltetett, ahol az óvodatér kialakítása során olyan hűtő- és fűtőberendezéseket helyeztek el a padlón, amelyek nem voltak ellátva vétlen vagy szándékos érintés elleni burkolattal. Bár a 48 éves nőnek erről tudomása volt, a szükséges védőrácsokat nem szerezte be. Május 8-án az egyik 15 hónapos, óvodában tartózkodó gyermek bebújt a hűtő- fűtőberendezés mögé, hozzáért a készülék burkolat nélküli, feszültség alatt lévő villamos csatlakozó részéhez és a kezén – 8 napon túl gyógyuló – égési sérülést szenvedett.

Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat, és a nővel szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon először a vádlottat kérdezte Dr. Vizi Veronika bírónő az óvoda építéséről és annak kivitelezéséről. Elhangzott, az ominózus fűtőtesteket alapvetően a falra kellett volna szerelni, azokat mégis a földre, az ablak elé helyezték el.

"Volt egy fedlapja, de arról nem tájékoztattak, hogy ez veszélyes lenne. Volt műszaki ellenőr, ezt nekem kellett volna tudnom, hogy nem jó?" – tette fel a kérdést az intézmény vezetője. A vádirat szerint azonban egészen máshogy nézett ki a történet, mint ahogy azt a nő elmesélte. Eszerint a nő kapott a szakemberektől észrevételeket arra, hogy a készülékeket burkolni szükséges, ezeket azonban figyelmen kívül hagyta. A kivitelező árajánlatot is adott faburkolásra, de a nő ezt nem fogadta el, és a biztonságos használatot szolgáló burkolást mástól sem rendelte meg. A cégvezető tudta azt is, hogy – bár az óvoda szervezeti és működési szabályzata szerint az épületben működő elektromos berendezésekhez a gyermekek nem férhetnek hozzá – az óvodai helyiségekben a kisgyermekek az elektromos készülék mögé be tudnak menni.

A dolgozók dobozokkal, párnákkal és székekkel igyekeztek megakadályozni azt, hogy a gyermekek a nyitott villamos csatlakozású hűtő-fűtő gépek mögé kerülhessenek. A kisgyerekek az óvónők figyelemfelhívása ellenére időnként mégis bebújtak a készülékek mögé, vagy a játékaikat bedobálták. Az óvónők többször jelezték a veszélyes helyzetet, a nő viszont nem tett semmit.

A baleset végül azért következhetett be, mert az intézmény vezetője nem tartotta be a biztonsági intézkedéseket és a rá vonatkozó szabályokat. Kedden reggel tanúként hallgatták ki a vádlott tulajdonostársát, aki projektmenedzser egy informatikai cégnél, egy felügyeleti szervnél pedig főosztályvezetőként is dolgozik. Azzal kapcsolatban kérdezték, hogy mennyire volt tisztában az intézmény kivitelezésével. 

A tárgyalásra idézték a kivitelezést végző szakembert is, de külföldön tartózkodik, ezért nem jelent meg. Ezután egy másik tulajdonostárs nyomozati szakaszban tett vallomását olvasták fel. Ebből kiderült, kártérítési összeget ajánlottak fel a kislány szüleinek és hosszabb távú tanulási lehetőséget, de ezt nem fogadták el.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés